Január 1-én nyílik az Üvegkapu az építőiparban, a terv szerint ettől fehéredik majd az ágazat

Papp László Tamás 2021-12-21 19:44:00
Ezentúl a közbeszerzési eljárásokban a cégeknek folyamatos nyilvántartásban kell vezetniük az építkezés területére belépő foglalkoztatottak és alvállalkozók ki- és belépési adatait.

A december 15-i Magyar Közlöny szerint 2022. január 1-ével lép hatályba az úgynevezett üvegkapu rendelet, mely az építőipari foglalkoztatás fehérítését szolgálja.

A rendelet értelmében a 2022. január 1-ét követően induló építkezéseken az építőipari cégeknek vállalniuk kell azt a feltételt, hogy naprakészen rögzítik és nyilvántartják az építési területre belépők, így a foglalkoztatottak és az alvállalkozók ki- és belépési adatait

– foglalja össze a jogszabályt a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hírlevele.

2022. január 1-ével lép életbe az úgynevezett üvegkapu rendelet, mely a 700 millió forint becsült értékű építési beruházással összefüggő építési kivitelezési tevékenységek átláthatóbbá tételét célozza.

A rendelkezés szerint a törvény hatályba lépését követően induló építési-beruházási célú közbeszerzési eljárásokban az építőipari cégeknek folyamatos nyilvántartásban kell vezetnie az építkezés területére belépő foglalkoztatottak és alvállalkozók ki- és belépési adatait

– teszik hozzá.

Az Üvegkapu használatát megelőzően – kormányrendeletben meghatározottak szerint – valamennyi foglalkoztató köteles a rendszerben regisztrálni, és a regisztrációját szükség szerint frissíteni.

Az adatgyűjtésnek köszönhetően valós idejű információk állnak majd rendelkezésre arról, hogy egy adott építési területen éppen hányan és kik dolgoznak, milyen adó- és járulékfizetéssel párosulva.

A Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszer (Üvegkapu) célja:

- a jogszerű építőipari foglalkoztatás előmozdítása,
- az építőipari szerződéses kapcsolatok nyomon követése,
- a rendszerbe kerülő adatok elemzési lehetőségének megteremtése, a személyes adatok megismerésének lehetőségét kizáró módon.

Az adóhatóság az „üvegkapus” adatokat összeveti az egyéb adatszolgáltatásokból rendelkezésre álló információkkal. Megvalósul egy keresztellenőrzés az üvegkapu rendszerben, és az így előszűrt, problémás vállalkozásoknál mindenképp ellenőrzéseket fognak végezni.

A Kormány az Üvegkapu rendszer üzemeltetőjeként a DATRAK Digitális Adattranzakciós Központ Kft.-t jelölte ki, tárhelyszolgáltatójaként pedig a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft.-t

– említi a kamarai hírlevél.

Címlapkép: Pixabay.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.