Szijjártó Győrben: Az oltásoknak köszönhetően nincs szükség érdemi korlátozásokra

Papp László Tamás 2021-12-17 11:49:45
A külgazdasági és külügyminiszter a győri Apátúr Sörház és Tanműhely megnyitó ünnepségén beszélt erről.

A koronavírus elleni vakcináknak és a gyors oltási programnak köszönhetően sikerült eljutni oda, hogy Magyarország érdemi korlátozások nélkül át tudja vészelni a járvány újabb hullámait

– jelentette ki pénteken az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben.

A tárcavezető a győri Apátúr Sörház és Tanműhely megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél-két évben az élet gyakorlatilag a pandémia kezeléséről szólt.

Kiemelte, hogy sok szó esett a járvány egészségügyi és gazdasági vonatkozásairól, de érdemtelenül kevés arról, hogy az milyen hatást fejtett ki a közösségekre, a közösségi életre, utóbbi ugyanis hosszú időre teljesen ellehetetlenült.

„Ezen időszak alatt rájöhettünk arra, hogy a közösségi élet is olyan, mint a levegő, hogy természetesnek vesszük, amikor meg elkezd fogyni, akkor nekiállunk fuldokolni”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

„Ezért hálát adhatunk a Jóistennek, hogy a korlátozásokon, zárásokon, mindenfajta adminisztratív intézkedéseken most már túl lehetünk”

– tette hozzá.   

Majd hangsúlyozta, hogy az oltóanyagok megjelenésével, azzal, hogy mindenkit beoltottak, akit csak lehetett, sikerült eljutni oda, hogy a járvány sokadik hullámát, a vírus sokadik variánsát is át tudja vészelni Magyarország drasztikus korlátozások nélkül.   

„Ma már inkább a futball Európa-bajnokság teltházas mérkőzései vagy a nyári fesztiválok eufóriája maradt, és minden, ami előtte volt a közösségek szempontjából, az csak rossz emlék”

– mutatott rá.

 Végezetül gratulált az Apátúr sörfőzde létrehozásához, és aláhúzta, hogy a bencések mindig a történések ütőerén tartják a kezüket, kifejezetten modern szellemiségű rendről van szó.

A Jóisten tartsa meg a bencések életkedvét, világra nyitottságát, szerepét hazánk jövőjének alakításában, az „Ora et labora” szellemiségében

– mondta.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.