Két év alatt nem jutott el az ügyészség Borkai zsarolásos ügyében a vádemelésig

Farkas Bazsi 2021-12-17 09:27:00
A döntés meghozatala folyamatban van.

A 2019-es őszi önkormányzati választások előtt került ki egy videófelvétel az internetre, amin Borkai Zsolt, Győr akkori fideszes polgármestere látható egy hajón, lányok társaságában. Egy szintén itt készült felvételen pedig az akkori politikus intim helyzetben látható.

A felvétel kikerülése után kezdett el nyomozni az ügyészség azok után az elkövetők után, akik a felvételt nyilvánosságra hozták, valamint egy szintén az ügyhöz kapcsolódó zsarolók után is.

A Borkai ügyet korábban egyben kezelte az ügyészség. Győr korábbi fideszes polgármestere Borkai Zsolt és társai ugyanis már annak kiszivárgása előtt tudott a yachtos orgiáról készült videofelvételről. Egy  társaság ugyanis azzal zsarolta meg őket, hogy ha az akkori polgármester nem fizet nekik, akkor a felvételeket nyilvánosságra hozzák. A politikus és köre egyébként eleget tett a zsarolásnak, fizettek.

Később került képbe az Ördög ügyvédje blog és annak szerzője, hatóság pedig idén auguszuban - az eredményesebb nyomozásra hivatkozva - kettéválasztotta a két ügyet.

Az Ördög ügyvédje kapcsán aztán októberben jött is az ügyészségi tájékoztatás, hogy eljutottak a vádemelésig, míg a zsarolók ügyében kerek két év alatt eddig nem sikerült eljutnia az eljárásnak. 

A kérdezett ügyben tájékoztatom, hogy vádemelés nem történt, az érdemi döntés meghozatala folyamatban van - írta a Fővárosi Főügyészség arra a kérdésünkre, hogy hol tart a Borkai Zsolt és társai sérelmére elkövetett zsarolási ügy. 

Ez számunkra azért furcsa, mivel Borkaiék pontosan tudhatják, hogy kik voltak a zsarolók, hiszen, mint azt fentebb is írtuk, ők maguk tettek eleget a zsarolásnak és adtak pénzt azért, hogy a yahtos videofelvételek ne kerüljenek nyilvánosságra.

Szólj hozzá!

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.