Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat

Bazsó Bálint 2021-12-17 20:01:02
Ezen talán nem is csodálkozik senki.

Karikó Katalin kutatóbiológusnak ítélték oda a 2021. évi Bolyai-díjat. Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán.

"Rögös út a tudományé, rögös volt az mRNS technológia útja is, amit ma az egész világ ünnepel" - mondta Áder János. Karikó Katalin azt is megtanulta, hogy mit jelent egy kutató életében a mélypont és azt is, hogy aminek nincs azonnali haszna, később abból is lehet nélkülözhetetlen tudás - hangsúlyozta. Hozzátette: a kutató azt is megtanulta, hogy aki megszállottan ragaszkodik a maga igazához és hajtja a bizonyítás kényszere, annak előbb-utóbb igaza lehet.

"Az mRNS-technológia immáron nemcsak egy magyar kutató vesszőparipája, hanem szerteágazó lehetőség a gyógyításban, a megelőzésben. Mi, magyarok, pedig büszkék vagyunk honfitársunkra, aki Magyarországról indulva jutott el szakmája nemzetközi élvonalába"

- mondta Áder János.

Az idei díjazottat méltatva Áder János azt mondta: Karikó Katalin előbb gondolt valamire, mint azok, akik csak a már felismert problémák után mennek. A legnagyobbakra jellemző szenvedélyes kíváncsiság hajtotta. Ezért lehetett annyira gyors a koronavírus elleni vakcina fejlesztése. Mint fogalmazott, Karikó Katalin felismerte a még ismeretlent, elindult a még járatlan úton.

"Korunk a tudományra épül és igényli a tudós ember megnyilatkozását, indítékainak, eszméinek, véleményének ismeretét is. Fel kell tehát fednünk önmagunkat, hogy a tudomány ne messzi tájképként, hanem testközelben szemügyre vehető emberi képletként váljék láthatóvá"

- idézte a köztársasági elnök a világhírű magyar stresszkutató, Selye János szavait.

Mint fogalmazott, az "emberi képlet" része, hogy Karikó Katalin már nemcsak egy a számos kiváló magyar tudós közül, hanem valóságos világsztár, akire kíváncsiak, akinek számít a véleménye és aki hajlandó arra, hogy a tudományra épülő, de a tudománnyal mégis gyakran bizalmatlan korunkban személyes hitelével tanúskodjon az igazság mellett.

"Volt már olyan korszak az emberiség életében, mint a mostani világjárvány. De ma mindennél nagyobb szükségünk van nemcsak az életmentő vakcinákra, hanem a lélekemelő őszinteségre is" - jegyezte meg Áder János.

Mint hangsúlyozta, a Bolyai-díj Magyarország legnagyobb presztízsű tudományos díja. A haza, a szülőföld, a magyarok elismerése tudós honfitársaink nagyszerű teljesítményéért.

Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: sikeres kutatás aligha születik türelem és kitartás nélkül, Karikó Katalin pedig nem kevés kihívással szembesült, legalább 24 pályázatát utasították el, de ezekre is úgy tekintett, mint amiből tanulni lehet.

Nemcsak méltán világhírű ember és kutató, hanem olyan személyiség, akinél jobb példaképet aligha tudnánk állítani a jövő kutatói felé - hangsúlyozta Szabó Gábor Karikó Katatlint méltatva, akinek a szabadalma alapján készült el 2020-ban a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer/BioNTech Covid-19- (Comirnaty) vakcina.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Karikó Katalin az elismerés átvétele után nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a kuratórium tagjai őt tartották érdemesnek az ország legrangosabb tudományos díjára.

A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus örömét fejezte ki, hogy az MTA székházában vehette át a díjat, mivel mint felidézte, pályája az MTA-ösztöndíjtámogatásával indult el 1978-ban, akkor kezdte meg mRNS-sel kapcsolatos kutatásait az MTA szegedi kutatóközpontjában.

A díjazott visszaemlékezett arra a kanyargós útra, amelyet 1978 óta megtett és amely visszahozta oda, ahonnan elindult.

Beszéde végén háláját fejezte ki szüleinek, akik mindig a szépre és jóra tanították, nővérének, tanárainak, mentorainak, tanulótársainak. Külön köszönetet mondott férjének, aki mindig fontosnak tartotta, hogy álmai megvalósulhassanak.

Mint mondta, reméli, hogy egyre több fiatal választja majd a tudomány művelését életcélul és egyre több kutató lesz majd, mert olyan sok felfedezni való van még a világban.

A kétévente odaítélt, most tizenegyedik alkalommal átadott Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. A Bolyai János matematikusról elnevezett díjjal azokat a magyar állampolgárságú vagy magyar származású személyeket támogatják, akik nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el a tudományok területén.

A 100 ezer euróval (csaknem 37 millió forinttal) járó díjat tizenöt tagú - a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyiségeiből álló - bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.