Vagy kell 4. oltás, vagy nem

Vágvölgyi Bálint 2021-12-10 08:47:00
A BioNTech vezetője szerint még nem tudni, hogy kell-e új oltóanyag a koronavírus omikron variánsa miatt.

Egyelőre nem tudni, hogy kell-e új oltóanyagot kifejleszteni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre a kórokozó omikron nevű változata miatt - írja az MTI a német BioNTech vezetőjének egy csütörtöki interjúja alapján.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazin hírportálján közölt interjúban kiemelte, hogy az omikronnak több variánsa kering, és még nem világos, hogy melyik "érvényesül", ezért azt sem tudni, hogy melyikhez kellene hozzáigazítani a vakcinát. Ez azonban "nem újdonság, és kezdetben a delta esetében is így volt" - mondta.

Arra a kérdésre, előfordulhat-e, hogy egyáltalán nem lesz szükség új oltóanyagra, azt válaszolta, meg kell várni, hogy miként terjed az omikron és milyen a hatására kialakuló betegség "klinikai képe". Az összes kérdés megválaszolásához szükség van még néhány hétre - vélekedett.

Arra a felvetésre, hogy akár a következő változat is megjelenhet, mire elkezdik az omikronhoz igazított vakcina gyártását, elmondta, hogy az év elején azért aggódott, hogy a meggyengült immunrendszerű embereknél "a vírusnak túl sok ideje lehet arra, hogy sok mutációt halmozzon fel és fejlődjön".

Sahin kifejtette: úgy tűnik, hogy pontosan ez történt az omikronnal. "Az emberek egy kis csoportjában a vírus hosszabb fejlődésen mehetett keresztül", és ez  "minden bizonnyal gyakrabban megismétlődik majd" - fogalmazott.

Ha az omikron szétterjed, az utána következő változatnak még hatékonyabbnak kellene lennie, hogy a vírus következő nemzedékévé válhasson, így pedig állandóan újabb kórokozóval kellene megbirkózni. Ugyanakkor technikailag nem lenne gond egyszerre gyártani több fajta, a SARS-CoV-2 különböző változataira szabott vakcinát  - fejtette ki a BioNTech társalapító-vezérigazgatója.

Mint mondta, aggodalommal fogadták az először novemberben, Dél-Afrikában azonosított omikron felbukkanását. Ez "váratlan fejlemény" volt, "néhány napig egyáltalán nem volt világos, hogy mivel állunk szemben", így nem lehetett tudni, hogy menekülő (az oltás révén termelődő ellenanyagok elől kitérő) variánsról van-e szó.

A vizsgálatok szerencsére azt mutatják, hogy az omikron csak egy "részlegesen menekülő változat, amely elvileg oltással ellenőrizhető".

Az előzetes adatok szerint három adag vakcina egyértelműen semlegesíti a vírust, de csak a további adatok mutatják majd meg, hogy mennyire erős a védelem és mennyi ideig tart - mondta Ugur Sahin.

Hangsúlyozta, hogy két adag még nem jelenti a kellő védettséget nyújtó, befejezett oltást. Ha az omikron tovább terjed, "és úgy tűnik, hogy ez így is lesz, akkor tudományos szempontból ésszerű lenne már három hónap után felkínálni az emlékeztető oltást", ahogyan az Egyesült Királyságban teszik - fejtette ki a BioNTech vezetője.

Arra a felvetésre, hogy mindez azzal jár, hogy aki ezekben a hetekben kapja meg a harmadik adagot, vajon a jövő nyáron  emlékeztető dózisra szorul-e majd, a biotechnológiai cég vezetője azt mondta, hogy ez várhatóan így lesz, ha az omikron leváltja a deltát az uralkodó vírusváltozatok sorában, és a negyedik adag már egy új, az omikronhoz igazított vakcina lehet.

A Németországba Törökországból bevándorlóként érkezett szakember és felesége, Özlem Türeci által vezetett BioNTech a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalattal fejlesztett ki oltóanyagot a Covid-19 ellen. Comirnaty márkanévvel forgalmazott készítményük volt a Covid-19 ellen az Európai Unióban elsőként engedélyezett vakcina. A közösségben tavaly december vége óta használt oltóanyag a világhírű magyar kutató, a BioNTech-nél dolgozó Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épül.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.