Ismét nagyszabású, több mint 5 milliárd forintos beruházásba kezd a Schaeffler Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2021-12-02 15:47:00
Logisztikai csarnokkal és irodaépülettel bővíti üzemét a cég.

Több mint ötmilliárd forint értékű beruházással fejleszti szombathelyi üzemét a Schaeffler, a 6200 négyzetméteres logisztikai központ és a 2200 négyzetméter alapterületű, irodákat, öltözőket, egy éttermet és egy nemzetközi események megrendezésére alkalmas konferenciaközpontot is magában foglaló komplexum építése november végén kezdődött és a tervek szerint 2023 közepére fejeződik be - olvasható a járműipari alkatrészeket gyártó cég közleményében.

Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria ügyvezetője a közleményben hangsúlyozta: az új logisztikai csarnokban egyirányúsítják az alapanyagok és késztermékek mozgatást, ami növeli a munkahelyi biztonságot, csökkenti a balesetek előfordulásának lehetőségét, ugyanakkor segíti a vállalat hatékonyságának növelését.

Hozzátette: az új logisztikai csarnokot úgy alakítják ki, hogy a jövőben abban lehetőség legyen automatizált, vezeték nélküli anyagmozgató eszközök telepítésére is.

A közleményben emlékeztettek: a Schaeffler szombathelyi telephelyének első üzeme 1997-es alapítása óta folyamatosan fejlődik, 2019-ben egy 3000 négyzetméteres csarnoképülettel bővítettek, amelynek során felépült ívrugrógyártó egységük, tanműhelyeket, mérőszobát is létesítettek.

Szeptember közepén adták át azt a 23,5 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást, amelynek során 30 hektáros területen - a magyar állam 5 milliárd forintos támogatásával -  felépült egy 15 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnok, ahol az elektromobilitáshoz kapcsolódó alkatrészeket állítanak elő. A fejlesztésnek köszönhetően 200 új munkahelyet hoztak létre.

Felavatták a Schaeffler-csoport új szombathelyi gyárát

„Reális esély van arra, hogy idén rekordot dönt a Magyarország és Németország közötti kereskedelemi forgalom, amelynek értéke így meghaladhatja a 60 milliárd eurót" - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken a német Schaeffler-csoport szombathelyi gyáravató ünnepségén, ahol igazi sikertörténetnek nevezte a két ország közötti gazdasági együttműködést.

A Schaefflernek Magyarországon két gyára van - Szombathelyen és Debrecenben - értékesítési központjuk Budapesten működik, a vasi megyeszékhelyen pedig kutatási-fejlesztési központtal is rendelkeznek.

A cég Magyarországon csaknem ötezer főt, ebből Szombathelyen több mint háromezer embert foglalkoztat, amivel a térség legnagyobb munkaadója. A szombathelyi gyárban 22 gyártóberendezéssel évi 12 millió darab terméket állítanak elő.

A nemzetközi Schaeffler-csoport német családi tulajdonú vállalat, ipari és autóipari beszállítóként több mint 50 országban mintegy 170 vállalata működik.

A teljes cégcsoport nemzetközi piacon elért árbevétele pedig 2020-ban összesen 12,6 milliárd euró volt, ebből a magyarországi éves árbevétel tájékoztatásuk szerint közel évi egymilliárd euró.

A nyilvánosan hozzáférhető éves beszámolók szerint a Schaeffler Savaria Kft. 2018-ban nettó 806,4 milló euró, 2019-ben nettó 748,3 millió euró, 2020-ban pedig nettó 658,8 millió euró volt. Adózott eredménye 2018-ban 46,7 millió euró, 2019-ben 19,6 millió euró, 2020-ban pedig 12,3 millió euró volt.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.