Görögországban havonta 100 euróra büntetik azokat a 60 év felettieket, akik nem veszik fel a vakcinát

Fehér Buda 2021-12-01 17:18:31
Az országban az egekbe szökött a halálozások száma, főként az idősek kerülnek kórházba.

Görögországban kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást a 60 év feletti korosztály számára, jelentette be egy tévés nyolatkozatában Kyriakos Mitsotakis, az ország miniszterelnöke. A görög kormány azt mondja, hogy lépéseket akarnak tenni annak érdekében, hogy lejjebb szorítsák a napi megbetegedések számát, ami azért is fontos, mert megjelent az omikron variáns.

Azokat a 60 év felettieket, akik viszont nem kérik az oltást, havonta 100 euróra fogják büntetni.

A döntés január 16-ától él, tehát bő egy hónapja van az időseknek az oltakozásra, a büntetést az idősek adójához írnák hozzá, írja a Metro.

Fotó: MTI / Vasvári Tamás

A országban eközben a múlt héten elhunytak száma átlépte a 18 ezret, míg az új megbetegedések száma is tartósan magas. Görögországban a nyáron már kötelezővé tették az oltást az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók számára, azokat, akik ennek ellenére sem oltakoztak, fizetés nélküli szabadságra küldték. 

A görög kormány azt mondja, hogy újabb lezárásokat már nem akarnak bevezetni, ezért hozták meg ezt a drasztikus lépést. A döntéshozók azt mondják, az oltástól azt remélik, hogy megkímélhetik az egészségügyet és a sürgősségi osztályokat. 

A görög lakosság nagyjából egynegyede még nem vette fel az oltást, közülük 580 ezren vannak 60 felett. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.