Ezért lett omikron az új koronavírus-variáns neve

Nagy Donát 2021-12-01 11:02:00
Már csak azt nem értjük, hogy ha ilyen problémásak a görög betűk, akkor miért ezeket kezdték el használni.

Mint azt tudjuk, az Egészségügyi Világszervezet a görög ábécé betűit használja arra, hogy a koronavírus komolyabb variánsait elnevezze, miután a felfedezési ország utáni elnevezést nem találta korrektnek – írja a 24.hu.

Fotó: Pixabay

A legújabb, Dél-Afrikában azonosított variáns neve omikron lett – ezzel azonban a WHO átugrott két betűt ahhoz képest, ami a sorban következett volna.

A lap szerint eddig a delta variáns volt a leginkább domináns talán globálisan is, de Európában biztosan. Az azonosítása óta megjelent már epszilon, ióta és lambda is, ám egyikük sem jelentett magasabb veszélyt, mint a delta. A "B.1.1.529" megjelenésével mindenki azt várta, hogy a következő görög betűre ugorjunk, vagyis a nűre – mégsem így történt.

A WHO ugyanis omikronnak nevezte el a mutánst, és kihagyott két betűt.

A WHO képviselője a CNN-nek elmondta: nem kell emögé sokat gondolni, a nű nagyon hasonlít az angol "new" szó kimondott alakjára, ami pedig újat jelent,

a kszí pedig akár politikai feszültséget is okozhatott volna a kínaiakkal, mivel az államfőjüket Hszi Csin-pingnek hívják, és a betű angol írása (Xi) egyébként is gyakori keresztnév keleten. A WHO a nyilatkozat szerint pedig az új betegségek, vírusok és azok variánsai elnevezésénél igyekszik elkerülni, hogy bármilyen kulturális, társadalmi, nemzeti, regionális, szakmai vagy etnikai csoportot megsértsen.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.