Donald Trumpnak pozitív koronavírus tesztje volt pár nappal azelőtt, hogy Joe Bidennel vitázott

Fehér Buda 2021-12-01 18:01:00
Az akkor 74 éves elnök betegen állhatott színpadra a 78 éves ellenfelével.

Donald Trumpot, az Egyesült Államok korábbi elnökét három nappal a Joe Bidennel folytatott vitája előtt koronavírusra tesztelték, legalábbis erről ír Trump utolsó kabinetfőnöke, Mark Meadows. Meadows egy új könyvében azt is elmondja, hogy habár a vitapartnereknek a vita előtti 72 órában negatív eredményt kellett volna felmutatniuk, Trumpot lehetetlenség volt megállítani attól, hogy színpadra lépjen. 

Trump aztán később egy második tesztet is elvégeztetett ez már negatív eredménnyel zárult, így végül szeptember 29-én megtartották a vitát.

A Fehér Ház viszont október másodikán bejelentette, hogy az elnök elkapta a vírust, Trumpot már aznap kórházba is kellett szállítani. Trump ekkor 74 éves volt, tehát a veszélyeztetettek csoportjába tartozott.

A könyv egy részletét a Guardian szerezte meg, miután nyilvánosságra került, hogy Trump valószínűleg betegen vett részt a vitán, sokan azt spekulálják, hogy vajon mekkora veszélyt jelentett ez Joe Bidenre, aki akkor 77 évesen lépett a színpadra. 

Trump a teszt előtt egyébként egy ceremónián is részt vett, amin a republikánusok azt ünnepelték, hogy sikerült kijelölniük a legfelsőbb bíróság következő tagját. A Rose Gardenben tartott ünnepségről sokan azóta már azt gondolják, hogy rengetegen pont ott fertőződtek meg a vírussal. Trumpról azt beszélik, hogy már az ünnepségen úgy érezte, megfázott.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.