Tizenhárom utasnál mutatták ki az omikron variánst a Dél-Afrikából Hollandiába érkezett járaton

Fehér Buda 2021-11-28 18:00:00
A fertőzötteket egy Amszterdam közelében lévő őrzött hotelben szállásolták el, ahol legalább öt napig kell maradniuk.

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) jelentése szerint 13 fertőzöttnél mutatták ki az új koronavírus omikron variánsát a Dél-Afrikából pénteken Amszterdamba érkezett repülőgép utasai közül - írja a helyi sajtóra hivatkozva az MTI. A RIVM közölte, hogy az utasok tesztelése még folyamatban van, elképzelhető hogy több mintában is kimutatható lesz a vírus Dél-Afrikában felbukkant új variánsa. Az 624 utasból érkezéskor 61 embernek lett pozitív a koronavírustesztje.

Hugo de Jonge, a holland ügyvivő kormány egészségügyi minisztere vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Dél-Afrikából érkező valamennyi utazónak érkezés után azonnal karanténba kell vonulnia, a regionális egészségügyi hatóságok kapcsolatban maradnak a magas kockázatú területekről visszatérőkkel. "Nagyon aggódunk, de még nem tudjuk, mennyire kell aggódnunk, mert az csak a következő hetekben fog kiderülni - jelentette ki de Jonge.

A fertőzötteket egy Amszterdam közelében lévő őrzött hotelben szállásolták el, ahol legalább öt napig kell maradniuk. Azoknak az utasoknak, akiknek a tesztje negatív volt, ugyancsak öt napig önkéntes karanténba kell vonulniuk. A RIVM közölte azt is, hogy mindazoknak, akik november 22-én vagy azt követően érkeztek meg Hollandiába Botswanából, Lesothóból, Malawiból, Mozambikból, Namíbiából, a Dél-afrikai Köztásaságból, Szváziföldről és Zimbabwéból, azonnal fel kell venniük a kapcsolatot a regionális egészségügyi hatóságokkal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest és amelynél az újrafertőződés fokozott kockázata is fenn áll az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.