PCR-teszt és karantén vár az Angliába utazókra

Papp László Tamás 2021-11-27 19:58:00
A koronavírus omikron variánsával fertőzött betegeket szombaton azonosítottak az Egyesült Királyságban.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombat délutáni beszédében bejelentette, hogy minden, az Egyesült Királyságba érkező utasnak az érkezését követő második nap végéig PCR-tesztet kell végeznie, és a negatív eredményig karanténba kell vonulnia 

– írja a BBC-t idézve a Telex.

Boris Johnson hangsúlyozta:

Nem akarja megállítani az országba való beutazást,

a tiltó rendelkezések csak lassíthatják az új variánsok terjedését, de nem állíthatják meg.

Mivel még nem ismert az oltóanyagok hatásossága az új variánssal szemben, Johnson elrendelte a maszkhasználat szigorítását a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön.

Az intézkedést három hét múlva vizsgálják majd felül.

Szigorítanak a karantén szabályain is. Az Egyesült Királyságban jelenleg a teljesen beoltott felnőtteknek nem kell karanténba vonulniuk, ha kontaktszeméllyé válnak.

Ez most változik, omikron-fertőzött személlyel való kontaktus után az oltottsági foktól függetlenül kötelező lesz a 10 napos karantén.

Chris Witty tisztifőorvos szerint várható, hogy az új variáns gyorsan terjed majd, és bár pontos adatok még nincsenek róla, de valószínűnek tartja, hogy részben meg tudja kerülni az oltottak védettségét

– idézi a Telex.

Boris Johnson létfontosságúnak nevezte, hogy az emberek beoltassák magukat a harmadik adaggal is, ezért a brit kormány a mától magasabb fokozatba kapcsolja az oltási kampányt, és a következő három hétben 6 millió oltást tervez beadni.

Azt is fontolóra veszik, csökkentsék-e a második és harmadik oltás közötti időt.

A BBC riportere rákérdezett, ezek, illetve az esetleges újabb szigorítások mennyiben befolyásolják majd az emberek karácsonyi terveit. Johnson szerint az új változatról ugyan még nem lehet eleget tudni, de az Egyesült Királyság továbbra is sokkal jobb helyzetben van, mint sok más ország.

„Teljesen biztos vagyok abban, hogy az idei karácsony jobb lesz, mint a tavalyi”

- tette hozzá, és reményét fejezte ki, hogy az intézkedéseket minél hamarabb fel tudják majd oldani.

A koronavírus omikron variánsával fertőzött betegeket szombaton azonosítottak először az országban, egyet Chelmsfordban, egyet Nottinghamben.

A két eset összefügg, a betegeket elkülönítették, folyik a kontaktvizsgálat. A dél-afikai régió eddigi országai mellé már fel is vettek újabb négyet, tilos lett a beutazás az országba Angolából, Mozambikból, Malawiból és Zambiából.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.