Nem csökkentették a szombathelyi gázpisztolyos trafikrabló büntetését

Nagy Donát 2021-11-23 14:50:00
Az eladót kétszer is arcon lőtte, pedig nem is ellenkezett. 12 év fegyházbüntetés vár a sokszorosan visszaeső, egyszer már halálraítélt elkövetőre.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség sikeresen indítványozta az elsőfokú ítélet helybenhagyását abban az ügyben, amelyben a férfi egy dohányboltot gáz- és riasztófegyverrel rabolt ki Szombathelyen, még 2018-ban.

Érdekessége az ügynek, hogy a férfit többszörösen minősülő emberölés bűntette és kifosztás bűntette miatt 1989-ben halálbüntetésre ítélték, de ugyanebben az évben a büntetését kegyelemből életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatták át. A büntetéséből 2009-ben feltételes szabadságra bocsátották. A feltételes szabadság ideje alatt elkövetett újabb bűncselekmények miatt kétszer börtönbüntetésre ítélték. Az életfogytig tartó fegyházbüntetése végrehajtásának a folytatására 2018. október 29-én kellett volna büntetés-végrehajtási intézetben jelentkeznie. A behívásnak nem tett eleget, így

szökésben volt, amikor a rablást elkövette.

12 év fegyházra ítélték a szombathelyi gázpisztolyos trafikrablót

A trafikrablóként elhíresült vádlott mai tárgyalásra online körülmények között került sor Szombathelyen, a vele kivetítőn keresztül kommunikált a bíróság. Az eljáró bíró nyomatékosította, hogy pusztán a pénztáros ösztönös reakciói, és a viselt szemüvege miatt nem történt életveszélyes sérülés. A trafikban rögzített felvételek lejátszását követően a vádlott azt mondta, számára nem egyértelműek a képsorok, mert azok "zavarosak".

A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi magához vette az engedély nélkül tartott gáz- és riasztófegyverét és egy szombathelyi dohánybolthoz ment. Ott maszkot húzott a fejére, az eladónőre szegezte a fegyvert, tőle a napi bevétel átadását követelte. A nő közölte vele, hogy átadja a pénzt, csak ne bántsa.

A férfi ennek ellenére az eladót többször arcon lőtte, megütötte, súlyos sérüléseket okozott a nőnek.

A férfi végül 185.655 forint bevétellel elmenekült a helyszínről. Az elsőfokú bíróság a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, 12 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Védelmi fellebbezés miatt az eljárás másodfokon folytatódott.

A Győri Ítélőtábla – az ügyészi állásponttal egyetértve – a különös visszaesőnek is minősülő férfi büntetését a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények halmazatára figyelemmel, helybenhagyta.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.