Curtis bátyja visszakerült a börtönbe

Nagy Donát 2021-11-22 16:41:09
Házi őrizetben volt, két társával együtt Katzenbach Imre volt labdarúgó megölésével gyanúsítják.

Újra letartóztatta a bíróság a Katzenbach Imre volt labdarúgó megölésével gyanúsított három férfit - derült ki a fővárosi főügyész hétfői közleményéből, írja az MTI.

Ibolya Tibor ugyan nem nevezte meg az áldozatot, de az általa küldött szövegben megjelölt korábbi letartóztatás időpontja és a bűncselekmény leírása alapján a volt MTK-játékos feltételezett gyilkosairól van szó.

Sz. Lajos a brazil futballista, Ronaldinho oldalán.

Fotó: Facebook

A főügyész emlékeztetett: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája folytat eljárást az ügyben, amelyben a három gyanúsított május 13-án került letartóztatásba. A főügyészség legutóbbi, a letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát a nyomozási bíró november 14-én elutasította, és a gyanúsítottakat - lakásra korlátozott, nyomkövető eszközzel biztosított - bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, mivel határozott álláspontja, hogy a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozására kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás alkalmas.

A másodfokú bíróság osztotta a főügyészség álláspontját, az első fokú végzést megváltoztatta és mindhárom gyanúsítottat ismételten letartóztatásba helyezte. Az indokolásában a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy a letartóztatás csak végső esetben alkalmazható kényszerintézkedés, de jelen esetben elkerülhetetlen - írta közleményében Ibolya Tibor.

A Fővárosi Törvényszék a májusi letartóztatáskor közölte:

a megalapozott gyanú szerint a sértett egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy fiktív számlákat állítson ki nekik.

A sértett az általa vezetett - de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló - cégek számlájáról 2009 áprilisában több mint félmilliárd forintot vett fel, majd külföldre távozott.

Mire a sértettet megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét. Ezután az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak az ismerősüknek, hogy ölesse meg a sértettet, mert attól tartottak, hogy terhelő vallomást tehet rájuk a cégükkel szemben folyó büntetőeljárásban.

A gyilkosság megszervezését elvállaló ember egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással. Utóbbinak azt ígérte, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, harmadik társuk pedig hárommillió forintért csatlakozott.

Az elkövetők a sértettet egy külterületre vitték, ahol több ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és földdel befedték.

Az áldozatot 2015. augusztus 31-én - 2009. október 15-i hatállyal - holtnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

Az emberölés végrehajtásával meggyanúsítottak cselekménye - bizonyítottság esetén - társtettesként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés, míg harmadik társuk tette felbujtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés megállapítására alkalmas, amelyért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Emberöléssel gyanúsítható személyeket fogott el a a KR NNI és a TEK - TEK videó

Budapesten és Gyömrőn kedd hajnalban csaptak le a három férfire.

A HVG 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon eltűnt Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfinak - gépkocsiját és személyi iratait hátrahagyva - veszett nyoma, néhány nappal születésnapja után. A sportoló 1964. szeptember 20-án született.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban - vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően - merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

A 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő cég vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe. A büntetőper 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét, aki ismeretlen helyen tartózkodik.

Címlapképünk: police.hu

Szólj hozzá!

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.