Angliába már egyes keleti oltásokkal is beutazhatunk

Papp László Tamás 2021-11-22 07:14:37
Konkrétan a kínai Sinovac- és Sinopharm-vakcinákat, valamint az indiai Covaxin oltóanyagot ismeri el Nagy-Britannia.

A brit kormány hétfőtől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát

– írja az MTI.

A korábbi szabályozás értelmében azok utazhattak be Angliába könnyített feltételekkel - mindenekelőtt karanténkötelezettség és az utazás előtti tesztelési kötelem nélkül -, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból kapták meg a teljes adagot az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal

– teszik hozzá.

A brit közlekedési minisztérium által két hete bejelentett, hétfőn brit idő szerint hajnali 4 órakor - közép-európai idő szerint 5 órakor - érvénybe lépett módosítás alapján ez a lista kiegészült az Egészségügyi Világszervezet veszélyhelyzeti alkalmazhatósági vakcinalistáján (WHO EUL) szereplő kínai Sinovac- és Sinopharm-vakcinákkal, valamint az indiai Covaxin oltóanyaggal

– fogalmaz a tudósítás.

A teljesen beoltott beutazók számára már október végétől megszűnt az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-koronavírusteszt kötelme, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges

– emlékeztetnek.

A tesztet az érkezés utáni második nap végéig el kell végezni. 

Ha a gyorsteszt pozitívnak bizonyul, akkor elkülönítésbe kell vonulni, és az eredményt egy PCR-teszt elvégzésével kell ellenőrizni.

Ebben az esetben a PCR-teszthez szükséges készletet a brit állami egészségügyi szolgálattól (NHS) lehet ingyenesen megrendelni az nhs.uk/coronavirus honlapon vagy az Anglián belül hívható 119-es telefonszámon

– említik.

A brit kormány szintén hétfőtől teljesen beoltottnak tekinti a még nem felnőttkorú beutazókat, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek Angliába és kaptak-e oltást. 

Az eddigi szabályozás szerint azoknak az 5 évesnél idősebb gyerekeknek, akik vagy Nagy-Britanniában élnek, vagy olyan országokban, amelyeknek oltási programját a brit kormány elismeri, érkezésük után nem kellett karanténba vonulniuk és indulás előtt sem kellett koronavírustesztet elvégezniük, akkor sem, ha még nem részesültek oltásban.

Nekik is csak az érkezés utáni második nap elteltéig kellett elvégezniük egy gyorstesztet.

A hétfő hajnalban életbe lépett módosítás alapján ezek a szabályok minden olyan gyermekre vonatkoznak, aki még nem töltötte be 18. életévét, függetlenül attól, hogy melyik országban él.

A 5 évesnél fiatalabb gyerekeket semmilyen koronavírustesztnek nem kell alávetni.

A brit kormány jelenleg 150 ország oltási programját fogadja el, köztük Magyarországét

– zárul a hír.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.