Nem zárhat be a benzinkút, muszáj veszteséggel árulnia a portékáját

Nagy Donát 2021-11-15 11:08:49
Kompenzációt sem fognak kapni az államtól, minden betankolt literrel csak nő a veszteségük. Ma indult a 480 forintos üzemanyagok első napja.

Kemény szankciókat helyez kilátásba a jogszabály, ha egy benzinkút-üzemeltető kibújna az árkorlát betartása alól, írja a Magyar Nemzet. Mától ugyanis legfeljebb 480 forintot kérhetnek az üzemanyagtöltő állomások a 95-ös benzin és a normál gázolaj literjéért a kormány csütörtökön bejelentett intézkedése értelmében.

Az árplafon nem vonatkozik a prémium üzemanyagokra.

Az egyik legfontosabb szabályozási kérdés annak szankcionálása, ha valamely töltőállomás üzemeltetője nem tartja az árplafont. Ilyen esetben

a büntetési tétel százezer és hárommillió forint közötti lehet, és akár naponta több alkalommal is kiszabható a bírság, ha újfent ellenőrzik a kutat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Súlyosabb esetben a pénzbírság mellett az állomás négy naptól fél évig terjedő bezárását is elrendelheti a hatóság.

A lap szerint az is szabálytalan, ha a szokásos nyitvatartási időnél rövidebb ideig tart nyitva a benzinkút, vagy egyáltalán ki sem nyit.

A rendelet betartása alól ugyanis nem lehet kibújni a kút teljes bezárásával, mivel ha a hatálybalépés előtti utolsó három hónapban forgalmazta a szóban forgó termékeket, köteles azt folytatni a következő három hónapban is.

A töltőállomás maximum akkor hirdethet üzemszünetet, ha hét napon belül 48 órán át nem tudja biztosítani a maximált árú üzemanyagok árusítását – vagyis készlethiány esetén.

Fotó: Pixabay

A kiskereskedők túlnyomó többségét képviselő Magyar Ásványolaj-szövetség (MÁSZ) nemtetszését fejezte ki, és közleményben jelezte, hogy bízik benne, a kormányzat folyamatosan követni fogja a folyamatokat, és kész lesz egyeztetni a piaci szereplőkkel. A MÁSZ szerint továbbá nem igazságos, hogy a döntés számításon kívül hagyta az árszintre ható és a kormányzat hatáskörébe tartozó elemek, mint a jövedéki adó, a készletezési díj és az általános forgalmi adó (ÁFA) esetleges csökkentését.

A kormány álláspontja szerint viszont a jövedéki adó összege így is az Európai Unió által "elvárt" szint alatt van, a készletezési díj pedig a végső árnak csak mintegy egy százalékát teszi ki. Az áfacsökkentés pedig szerintük már többször sem hozta meg a várt eredményt: az árszint maradt, a kisebb áfakulcsból adódó különbség pedig a kiskereskedők zsebébe vándorolt ahelyett, hogy a fogyasztók pénztárcájában maradt volna.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.