Itt vannak a Momentum jelöltjei: ők kerülnek fel a közös listára

Bazsó Bálint 2021-11-07 20:39:34
A párt vasárnap késő este kiadott közleményében hozta nyilvánosságra, hogy kiket, és milyen sorrendben jelöl az ellenzéki pártok közös listájára.

Mint írják:

"a kiválasztás során a küldöttek többek között figyelembe vették a jelöltek politikai tapasztalatát, helyi, önkormányzati munkában betöltött szerepét, vagy éppen korábbi kampányokban mutatott teljesítményét"

A Küldöttgyűlés döntése alapján az első 15 helyet az alábbi politikusok foglalják el:

  1. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, korábbi elnöke és miniszterelnök-jelöltje

  2. Tompos Márton, a Momentum szóvivője

  3. Gelencsér Ferenc József, a Momentum I. kerületi képviselője és alpolgármestere

  4. Sebők Éva, a Momentum orosházi önkormányzati képviselője

  5. Bedő Dávid, a Momentum hálózati igazgatója, a párt újbudai önkormányzati képviselője, valamint frakcióvezetője

  6. Paróczai Anikó, a Momentum kispesti képviselője

  7. Csillag Tamás, a Momentum londoni helyi szervezetének elnöke

  8. Berg Dániel, a Momentum II. kerület alpolgármestere és az ALDE európai pártcsalád alelnöke

  9. Hornyák Evelin, a Momentum szakpolitikai tanácsadója az Európai Parlamentben

  10. Naszádos Zsófia Katalin, a Momentum szakpolitikai stábjának tagja, kül-és biztonságpolitikai, magyarságpolitikai szakértője

  11. Szemző Áron Gábor, Pest megyei közgyűlés Momentum frakciójának vezetője, a Momentum budakeszi önkormányzati képviselője

  12. Hollai Gábor Pál, a Momentum XVI. kerületi önkormányzati képviselője

  13. Urfi Máté, a Momentum zöldpolitikusa 

  14. Dukán András Ferenc, a Momentum XXI. kerületi önkormányzati képviselője, a Momentum Oktatás-, Tudomány- és Ifjúságpolitikai Munkacsoportjának vezetője

  15. Nemes Balázs, a Momentum egyik alapítója, közgazdász, a pécsi önkormányzat tanácsnoka

Hozzátették: a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok közös listán indulnak, erre a listára javasolja a Momentum a most kiválasztott politikusokat. A listaállítás alapelveiről folyamatosan egyeztetnek a DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd vezetői között, a végleges listáról szóló döntés néhány hónap múlva várható. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.