Portugál, spanyol és ukrán ellenfelei lesznek a Haladás futsalcsapatának a BL elitkörében

Vágvölgyi Bálint 2021-11-03 14:36:00
Lisszabonban lép pályára a szombathelyi együttes.

Az újonc Haladás portugál, spanyol és ukrán ellenféllel találkozik majd a futsal Bajnokok Ligája 16 csapatos elitkörének D csoportjában.

A Nyonban rendezett szerdai sorsoláson a szombathelyi együttes a Benficával, a Levantéval és az Uragan Ivano-Frankivszk gárdájával került egy kvartettbe. A csoport küzdelmeit Lisszabonban, a Benfica otthonában rendezik november 30. és december 5. között, a másik három négyes minitornájával egyidőben.

"Kaphattunk volna nehezebb csoportot is, de így is mindegyik ellenfél nagy kihívást fog jelenteni. A Benficában sok brazil légiós szerepel, a Levante keretében igazi élklubokat megjárt spanyol játékosok vannak, míg az ukrán egy egységes csapat, amely az ottani válogatott magját is adja" - mondta az M1 aktuális csatornának a Haladás futsalosa, Dávid Richárd, aki szerint nehéz küldetés lesz a továbbjutás kiharcolása, de nem lehetetlen. Hozzátette, ettől függetlenül minden győzelem bravúr lenne.

A Haladás együttese a múlt héten három győzelemmel jutott tovább a BL elitkörébe. A magyar gárda idén szerepel először a BL-ben, a csoportelsőségért pedig a lengyel Record Bielsko-Biala, a svéd Hammarby és a máltai Luxol St. Andrews együttesét kellett legyőznie.

Az elitkörből a négy csoport győztese jut majd be a négyes döntőbe, melyet április végén rendeznek.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.