Annyira drágák a lakások, hogy inkább felújítunk

Bazsó Bálint 2021-11-02 08:46:57
Októberben sem csökkent a lakásfelújítási kedv, egyre többen korszerűsítenék az otthonukat a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) és a Masterplast felmérése szerint - közölte a GKI.

Akárcsak korábban, az idei negyedik negyedév elején is a családi házakban élők terveznek felújítást a legnagyobb arányban, 23 százaléknyian. A panellakások lakóinál 17, a téglaépítésű társasházak lakóinál 15 százalék ez az arány.

Jelentős az eltérés a települések mérete alapján is. A községekben csaknem 25 százalék, a kisvárosokban 21 százalék, a megyeszékhelyeken 17 százalék, a fővárosban 16 százalék a felújítási szándék. A régiók között Közép-Magyarország vezet, ugyancsak 25 százalék körüli értékkel - írták.

A felmérés készítői az adatok alapján úgy számolnak, hogy egy éven belül a lakóingatlanok 20 százaléka, vagyis csaknem 820 ezer lakás újulhat meg. Az emelkedés az előző negyedévhez képest 110 ezer, a tavalyi azonos időszakhoz képest 280 ezer, tehát éves összevetésben majdnem 35 százalékos a növekedés. Az érintettek 37 százaléka venne föl állami támogatást - tették hozzá.

A közlemény szerint a lakáskorszerűsítések és -felújítások gazdasági környezete kedvező. Kiemelték többek között a növekvő jövedelmeket, a gyermeket nevelő családoknak járó kormányzati támogatásokat és a várható szja-visszatérítéseket.

A lakóingalanok átalakítását a magas lakásárak is ösztönzik - magyarázták a felújítási kedv erősödését. Kedvezőtlennek látják ugyanakkor a hitelek, az építőipari alapanyagok és szolgáltatások drágulását, bár az elmúlt 2 év emelkedő trendjét sem ez, sem a járvány nem törte meg mostanáig.

 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.