Jön a hidegfront

Farkas Bazsi 2021-11-01 08:15:21
Nagy esők jönnek.

Hétfőn keleten, északkeleten még sok napsütésre számíthatunk, de nyugat felől egyre több felhő érkezik, és a délután második felétől elszórtan nyugaton, északnyugaton, majd estefelé északon is gyenge eső, zápor kialakulhat. Többfelé élénk, északnyugaton erős lehet a déli-délkeleti szél. Délután 12 és 17 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

Kedden egy hidegfront miatt délelőtt sokfelé fog esni, majd délutántól nyugat, délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, eső, zápor egyre inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő. A nyugatira, északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. A csúcshőmérséklet 6 és 17 fok között alakul, északon lesz a leghidegebb, délen a legenyhébb az idő.

Szerdán a párás, ködös reggel után délen felhősebb, északon naposabb idő várható, majd estére mindenhol megvastagszik a felhőzet és délen, délnyugaton már kisebb eső is előfordulhat. A déli, délkeleti szél az északnyughati országrészben élénk, erős lesz. Napközben 10-18 fokot mérhetünk.

Csütörtökön sokfelé számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra is. A többfelé erős, viharos délies szélben 13 és 23 fok közé melegedhet a levegő, az Alföld déli és keleti tájain lehet a legmelegebb. Pénteken keleten és délen még előfordulhat kisebb eső, zápor. Nyugaton és északon napközben felszakadozik a felhőzet. Az északi-északnyugati szél több helyen megélénkül. Délután 11-16 fok valószínű - jelentette az időjárást az Időkép.

Most pedig zene!

MØ - Kamikaze (Official Video)

KAMIKAZE is out now everywhereSpotify http://smarturl.it/KamikazeSpotify iTunes http://smarturl.it/Kamikaze_iTunes http://momomoyouth.com http://smarturl.it/...

Szólj hozzá!

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.