Hende szerint az iPhone a hibás azért, mert Nemény arca elmosódott a Schaefflerben készült fotón

Farkas Bazsi 2021-10-28 15:07:00
A technika ördöge.

A héten írtunk arról, hogy bár fél milliárd forintot lapátolt bele az örökölt vásárcsarnok felújításba a Nemény András (Éljen Szombathely!) vezette szombathelyi városvezetés, az ünnepélyes átadáson meghívott vendégként szerepelt Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán nem tudott olyan fotót megosztani, amin Nemény is szerepelt volna.

Hende Csaba egyszerűen levágta Nemény Andrást a közös fotójukról

Ugyan már korábban használhatták az árusok és a vásárlók a szombathelyi Vásárcsarnokot, de a hivatalos megnyitóra csak a múlt héten, pénteken került sor. A beruházás több mint 2 milliárd forintba került, amiből másfél milliárd forintot az Európai Unió állt, 509 millió forintot pedig Szombathely.

Sőt, az egyik olyan felvételt Hende úgy tette közzé, hogy bár a szombathelyi polgármester is ott volt, ő végül lemaradt a publikált fotóról.

De korábban is történt hasonló. A Schaeffler új szombathelyi gyár avatóján fogott kezet Hende és Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, a háttérben ott álló Nemény és László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester arca azonban homályosan került fel a Facebookon közzétett fotóra. A háttérben álló alakok szinte minden pontja éles, kivéve az arcukat.

Hende Csaba szerint ő szereti a Nemény Andrással közös képeket

Az Ugytudjuk.hu tegnap írt arról a jelenségről, ami immár több alkalommal is megfigyelhető volt, vagyis, hogy hiába vesz részt egyszerre egy sajtóeseményen Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester és Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője, utóbbi az eseményről készült Facebook-posztjában olyan fotókat jelenít meg, ahonnan le van vágva vagy ki van montírozva Nemény.

Hende Csaba titkárán, Csizmadia Tamáson keresztül küldött tegnap levelet szerkesztőségünknek. Ebben az áll, hogy szerinte a vásárcsarnokban készült fotó olyan szögben mutatja az ünnepségen résztvevőket, hogy azon Nemény eredetileg sem látszódik.

A gyáravatón készült fotó pedig Hende levele szerint egy iPhonenal készült, a készülék pedig nem alkalmas arra, hogy a távolban állókat kiemelje. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.