A szemközti sávba hajtott át egy román sofőr Szombathelynél, frontális ütközés és pénzbírság lett a vége

Nagy Donát 2021-10-27 17:28:30
Hiába volt tábla, záróvonal és szembeforgalom is, ő arra akart menni. Két és fél év után most született meg az első fokú ítélet.

A bíróság közleménye szerint a vádlott még 2019. április 21-én 21 óra körül, éjszakai sötétségben, de működő közvilágítás mellett közlekedett Szombathely lakott területen kívüli útszakaszán, a 87-es számú főút Szombathelyt elkerülő részén az Ipari út felől az M86-os út irányába egy Mercedes Sprinter típusú gépkocsival.

Fotó: Google Utcakép

A vádlott a 87-es számú főúton - ahol a 87-es számú főút és az M86-os számú út csomópontja került kialakításra - nem követte gépkocsijával az út vonalvezetését, hanem a „Kötelező haladási irány” jelzőtábla utasítása ellenére a záróvonalon és a forgalom elől elzárt területen áthajtva áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol ekkor érkezett a sértett egy Lancia Ypsilon típusú személygépkocsival.

Fotó: Google Utcakép

A terhelt az ütközés elkerülése érdekében a járművét balra kormányozta, azonban ennek ellenére a sértett által igénybe vett 4 méter széles forgalmi sáv közepén frontálisan összeütközött a két gépkocsi.

A baleset következtében a sértett többszörös sérüléseket, többek között nyolc napon túl gyógyuló - 60 nap tényleges gyógytartamú - súlyos testi sérülést, szegycsonttörést szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ 13. § (1) bekezdés a) pontjában, a 18. § (1) bekezdés c) és k) pontjában írtakon keresztül a 25. § (2) bekezdésében írtakat, mert az útkereszteződésben nem a táblán lévő nyíl által jelzett irányban folytatta az útját, hanem a forgalmi sávokat elválasztó záróvonalat átlépte, az útburkolati jellel jelzett elzárt területen áthajtva nem az út menetirány szerinti jobb oldalán közlekedett.

A Szombathelyi Járásbíróság közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt - a sofőr távollétében - 375. 000 forint pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a román nemzetiségű vádlottat.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a védő három munkanapot tartott fent a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, a vádlott pedig a döntés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül élhet fellebbezéssel.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.