Parádés idegenbeli győzelmet aratott a Falco a BL-ben

Vágvölgyi Bálint 2021-10-20 19:53:00
Szoros végjátékban verték a Rigát a szombathelyiek.

Az AEK Athen legyőzése után Lettországban várt komoly feladat a Falco KC Szombathely csapatára. A VEF Riga bizonyítási vágytól fűtve várta a magyar bajnokot, hiszen az első mérkőzésükön kikaptak a Benetton Treviso otthonában.

Fotók: FIBA

 

Az első pontokra közel két percet kellett várni, Madsen dobott be két büntetőt. Golomán remek centerjátékkal egyenlített, majd Zoriks talált be. Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon. A 4. percben még mindig 4-2 volt az állás. Keller Ákos triplájával vette át a vezetést a Falco. Golomán és Perl pontjaival 10-4-re lépett meg a magyar bajnok. Benke Szilárd szenzációs kosarát követően időt is kértek a hazaiak. Hammonds szerzett duplát, Somogyi remek passza után, Benke Zsákolt egy hatalmasat. Hazai oldalon Gromovs talált be, de Perl bedobott két büntetőt, így a különbség nem változott - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. A negyed utolsó kosarát Riley szerezte. 10-15.

Gulbis triplával kezdődött a második negyed, Somogyi válaszolt rá. Perl kosara után pedig jött az újabb hazai időkérés. A Falco azonban továbbra is kézben tartotta a találkozót, Barac büntetői után már nyolc ponttal vezettek a sárga-feketék. A “tizet” Perl Zoltán tette közé, nagyon jól játszott. Zoriks triplával hozta vissza az övéit, ráadásul Ate is betalált, így kikérte első idejét a Falco. Újabb tripla szottyant a magyar gyűrőbe, de erre már a Falco válaszolt, Benke dobott egy hármast. Walker büntetőkből egyenlített, tetemes előnyt adott le három perc alatt a magyar csapat. Madsen és Perl kosárváltását követően 31-31 volt a táblán. A Falco rosszul védekezett, sok hibával játszott ez a periódus egyértelműen a hazaiaké volt. Egy 21-5-ös hazai rohanás után – 37-31-es állásnál – Milos Konakov ismét időt kért. Clark szerzett egy duplát, majd Benke is betalált. 37-35.

Fotók: FIBA

 

Golomán triplával indult a második félidő, de Zoriks is beszórt egyet távolról. Majd újra egy Golomán tripla következett, büntetőkből jött rá a válasz. Perl is dobott egy kosarat távolról, Hammonds egyenlített. Zorics kihasználta a Falco rossz védekezését és egy triplával 48-45-re módosította az állást. 48-45, majd 50-45 is volt a táblán. Nagyon elkapták a fonalat a hazaiak, de szerencsére Clark is dobott egy triplát. A vezetés ennek ellenére. hazaiknál volt. Curry brutális zsákolásával pedig már rendesen nyílt az olló, 57-51. Benke rázta meg magát, bedobta a ziccert és a ráadás büntetőt is. Barac is bedobott két büntetőt, egy volt közte. Barac büntetőjével vették vissza a vezetést a szombathelyiek, ráadásul Barac is bedobta a ráadás büntetőt. Curry ismét zsákolt, míg a hazai gyűrű alatt Clark villant egyet. Az amerikai hármasa volt a negyed utolsó kosara is. 61-64.

Fotók: FIBA

 

Zorics triplával indult az utolsó negyed, Gromovs duplájával a vezetést is átvették a hazaik. Barac szórt gyorsan egy triplát, így nem sokáig volt hátrányban a Falco. Barac dobott egy duplát is, időt kértek a hazaiak. Clark szerzett újabb kosarat, a Riga azonban magára talált, könyörtelenül kihasználtak minden hibát. Nagyon jókor jött Somogyi triplája, de Curry zseniális játékkal tartotta meccsbe a letteket. Váradi Benedek is megszerezte első kosarát a találkozón. Nagyon kemény utolsó egy perc következett. Zorics hibázott el egy büntetőt, Clarkra pedig támadót fújtak a játékvezetők. Grobovs is elrontotta egyik büntetőjét, de csapata feljött két pontra. 74-76-os állásnál újabb labdát adott el a Falco, időt kértek a hazaiak. Váradi Benedek büntetőzhetett 8 másodperccel a vége előtt, mindkettőt bedobta a Falco csapatkapitánya. Ezek döntő pillantok voltak. A Falco megőrizte előnyét és megérdemelten nyert. 74-80.

Óriási bravúr, a Falco nagyot lépett a továbbjutás felé.

VEF Riga - Falco KC Szombathely 74-80 (11-16, 26-29, 24-29,13-16)

Bajnokok Ligája, D-csoport, 2. forduló
Lettország, Arena Riga
Castillo, Proc, Jurcevic

Riga: Zoriks ,Walker 2,Ate ,Miska 3,Madsen. Cserék: Curry, Riley 2, Gromovs, Gulbis 3, Hammonds 12/9.

Falco KC Szombathely: Váradi 6, Clark 12/6, Benke 12/3, Golomán 10/6, Keller 4/3. Cserék: Barac 15/3, Somogyi 5/3, Perl 16/3.

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.