Papírjuk van róla: még egy pedagógust sem lehet ingyen dolgoztatni

Bazsó Bálint 2021-10-20 18:11:00
A szakszervezet szerint sok-sok száz, vagy akár ezermilliárd forinttal is megrövidíthették a tanárokat.

"Sok év jogi munka után a Budapest Környéki Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma végre kimondta elsőfokon, hogy a tankerületek és más munkáltatók által elrendelt ingyenmunka nem jogszerű!" - áll a PDSZ szerdai közleményében.

Emlékeztetnek: az óvodáktól az általános iskolákon és a szakképző intézményeken át a középiskolákig mindenhol rendszerszintű volt, hogy a távollévő kollégák helyettesítését, de gyakran a pedagógushiányt is jogellenes ingyenmunkával oldják meg a munkáltatók.

A bíróság kimondta:

  • a négy napon belül elrendelt eseti helyettesítéseket rendkívüli munkaidőként, 
  • a helyettesítésekre rendelkezésre állást ügyeletként, 
  • ha ennek időtartama alatt munkavégzés is történt, akkor azt is rendkívüli munkaidőként kell nyilvántartani és  kifizetni. 

Emellett:

A – jogszerűtlenül – ingyen ellátott helyettesítéseket, illetve az esetleges helyettesítésre elrendelt rendelkezésre állást, a sok helyen “H” betűs óráknak nevezett intézményben tartózkodást  három évre visszamenőleg ki kell fizetni a munkáltatóknak!

Évente egymilliárd forintból fogják ellenőrizni a pedagógusokat

olvasható abban a kormányhatározatban, amely szerint a kormány évente közel egymilliárd forintot fordít arra, hogy az EMMI végre tudja hajtatni a pedagógusok „komplex ellenőrzését". Mint írják, a pénzügyminiszternek a 2021-es évre 287 millió, majd 2022-től évente 969 millió forintot kell biztosítania a költségvetésben erre a célra.

Mint kiderült, több pedagógusok azért perelte be a munkáltatójukat, hogy fizessék ki a négy napon belül elrendelt eseti helyesítéseket, valamint az ún. „H” betűs órákat, amelyek az eseti helyettesítésre történő „rendelkezésre állást” jelentik – azaz azt az időszakot, amikor jelen kell lenni, és várni, hogy beosztanak-e helyettesíteni, vagy, ha van feladat, akkor konkrétan helyettesíteni.

A bírósági eljárás végén az ítélet a pedagógusoknak adott igazat, vagyis - mint írják:

a bíróság megítélte kollégáinknak mind a rendkívüli munkavégzésért, mind az ügyeletért járó pótlékért beterjesztett kérelmeket!

Hozzátették: a négy napon belül elrendelt eseti helyettesítések rendkívüli munkaidőként kifizetendők.

A bíróság emellett kijelentette, hogy a „H” betűs órákért, azaz az ügyeletért pedig 40 százalékos bérpótlék fizetendő. Ha az ügyelet alatt munkavégzés is történik, az arra az időre járó illetményen felül 50 százalékos bérpótlék is fizetendő.

"Nem csak a PDSZ és az általunk képviselt kollégák győztek a bíróságon, hanem mindannyian győztünk – te is: a ki nem fizetett ügyeleti és rendkívüli munkavégzésért járó pótlékok neked is járnak – három évre visszamenőleg! Ezek óriási összegek: sok-sok száz, vagy akár ezermilliárdos tétel is, amivel megrövidítettek bennünket!"

- írja a szakszervezet.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.