Ha eddig nem féltünk a magyarérettségitől, akkor ezután majd fogunk

Székely Zoárd 2021-10-20 14:01:34
Riasztó képet mutatnak az új feladattípusok.

A kormány az új Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetésével párhuzamosan az érettségi vizsga követelményein is módosít, mindkét esetben a magyar nyelv és irodalom tantárgy tervezett változtatásai keltették a legnagyobb visszhangot. Az új feladattípusok eddig elég homályosan voltak körülírva a vizsgakövetelményekben, most azonban minden tárgyból, így magyarból is megjelent az első mintafeladatsor az Oktatási Hivatal honlapján – szúrta ki a Magyar Narancs

„Ez a feladatsor drámai mértékben igazolja az előzetes aggodalmakat, egyértelmű, hogy az érettségi átalakítása komoly visszalépést jelent az eddigi vizsgamodell kompetenciaalapú megközelítésétől. Ez az iskolai munkában is le fogja értékelni a kompetenciafejlesztő tevékenységeket”

– nyilatkozta a lapnak egy gimnáziumi magyartanár.

A legnagyobb probléma a középszintű vizsgán 20 pontot érő irodalmi feladatlap, ami tárgyi ismeretek nyers számonkérését jelenti, anélkül, hogy a tudást szövegekhez kapcsolódva használnia kellene a vizsgázónak.

Hamarosan már az érettségi sem lesz ugyanaz, mint régen

Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-t. A kormány módosított egyes köznevelési tárgyú jogszabályokat. Az érettségi vizsgakövetelmények felülvizsgálatával folytatódik a köznevelésben a tartalomszabályozás felülvizsgálata és megújítása - írták.

Bibliai fogalmak társítása az Ószövetséghez vagy az Újszövetséghez, az Antigoné és a Csongor és Tünde szereplőinek felismerése, a Szózat és a Tartózkodó kérelem verssorainak ismerete és Csokonai Vitéz Mihály arcképének beazonosítása – ilyen feladatokkal találkozhatnak az érettségizők a mintafeladatban, és ugyan ezekkel az ismeretekkel a diákok túlnyomó többsége biztosan találkozik a magyarórákon, ám jó esetben „szöveghez kapcsolódva, a szövegértelmezés részeként jelennek meg, nem pedig a szövegtől elszakadó műveltségelemként”. 

A lap hangsúlyozza: a fő gond az, hogy bár a mintafeladatsor viszonylag barátságos kérdéseket tartalmaz, és a tantervbe újonnan beemelt, vitatott szerzők (Wass Albert, Herczeg Ferenc) sincsenek benne, nincs rá garancia, hogy ez élesben is így lesz.

Ezekre a feladatokra nem lehet rendesen készülni, mert a vizsgakövetelmények - más tantárgyaktól, például a történelemtől eltérően - semmilyen módon nem határolják be, hogy a tantervből mit kérdezhet vissza az irodalmi feladatlap.

„Ez arra fogja ösztönözni az iskolákat, hogy bebifláztassák az egyébként rendkívül túlzsúfolt teljes tárgyi ismeretanyagot, ahelyett, hogy a szövegértési, műértelmezési kompetenciák fejlesztésére vagy az olvasás megszerettetésére koncentrálnának"

– vonta le a következtetést a lapnak nyilatkozó pedagógus.

Elfogadhatatlannak tartja a Történelemtanárok Egylete az érettségi tervezett változtatását

Az 1989-ben alapított Történelemtanárok Egylete megosztotta álláspontját az új, 2024-től érvényes érettségi szabályozásról. Elfogadhatatlannak tartják például azt, hogy a módosításról, és annak tartalmi tényezőiről nem történik valamennyi szakmai szervezet véleményét kikérő érdemi egyeztetés.

A mintafeladatsor egy másik gyengesége, hogy a szövegértési feladatok nem irányulnak különböző szövegértési műveletekre, így kevés a szöveg egészére, belső összefüggéseire vonatkozó kérdés, nagyrészt konkrét információk pontszerű visszakeresését várják el a feladatok. Korábban a szövegalkotási feladatoknál műelemzésként egy novellát kaptak a diákok, most azonban a mintafeladatsor szakít ezzel a hagyománnyal, és egy kevésbé ismert Arany-balladát, A kép-mutogatót kell elemezni az érettségizőknek.

A négy és fél oldalas vershez 16 lábjegyzet tartozik, a lap forrása szerint ez a feladat inkább egy szemináriumi dolgozat vagy legalább egy emelt szintű műértelmezés témájának felelne meg, nem egy 500-800 szavas érettségi dolgozaténak.

„Egy ilyen horderejű változtatást normális esetben csak az új feladatok széleskörű kipróbálása, az eredmények értékelése után lehetne bevezetni. Most semmi ilyesmiről nem hallottunk. Erős kételyeim vannak azzal kapcsolatban, mennyire van felkészülve a szakma ekkora paradigmaváltásra, az új érettségi a 2023/2024-es bevezetésre"

– fejtette ki aggályait a megkérdezett magyartanár, aki úgy látja, általában is az előkészítetlenség jellemző az új feladattípusokra. 

Az új vizsgamodellt egy februári kormányrendelet fektette le, azóta egy minisztériumi dokumentum formájában megjelentek az egyes tantárgyak részletes vizsgakövetelményei is. Az új rendszer szerint először a mostani tizedikesek érettségiznek majd a 2023/24-es tanévben.

 

Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szólj hozzá!

Sikertörténet lett a SZOVA Újrahasználati Központja

Van nem használt, de még jó állapotban lévő tárgya? Ne dobja ki!

Hamisan vádolt állatkínzással valakit a sárvári férfi, 300 ezer forintja bánja

Azt állította valakiről a sárvári férfi, hogy rosszul tartja kutyáit.

90 helyett 190-vel repesztett egy autós a kőszegi egyenesben

Egy 159-cel siető másik autóst előzött.

Asszonyfarsang - ez az idei karneválszínházi darab

Augusztus 17-től látható az előadás, ami ezúttal csakis szombathelyi színészeket vonultat fel.

Nagy Márton: Uniós pénz nélküli létre kell átállni

Nem a legfontosabb része az uniós pénzek a magyar gazdaságnak, de akkor mi lesz pl. a pedagógusok bérnek emelésével?

Így néz ki az átszakított ukrajnai gát a magasból

Humanitárius és ökológiai katasztrófa fenyeget Dél-Ukrajnában.

Irodát nyitott a győri Városrendészet Marcalvárosban

3,2 millió forintért újítottak fel egy helyiséget.

Többfelé várható eső, zápor, zivatar kedden

Szűrt napsütés főleg a nyugati tájakon valószínű.

Kéne egy Ferrari? Most vehetsz a NAV-tól!

Az olasz fenevad becsült értéke 86 millió forint, de akár már ennek a feléért is elvihető.

LMP a szentiváni vízszennyezésről: Az önkormányzatnak és az államnak kéne monitoroznia a helyzetet

Jenei Ferenc és Keresztes László Lóránt tartott sajtótájékoztatót Győrszentivánon.

Lakástűzben meghalt egy ember Bajánsenyén

A konyhában keletkezett a tűz.

Lépéselőnyben a HVSE a feljutásért folytatott párharcban

Nyert a Szombathely Orosházán, egy hét múlva jön a visszavágó.

Plakáton köszönte meg tanárainak Dézsi polgármester, hogy emberré faragták

Pedagógusnap alkalmából kedveskedett egykori tanárainak a polgármester.

Nem nyírta le jól a füvet a Győr-Szol, Balla Jenő megcsinálta helyettük egy helyen

Két év után ismét közterületen nyírt füvet a független képviselő.

„A jegyző nem hazudik” – vagy mégis?

Nagyné Dr. László Edit győri jegyző a közgyűlésen azt mondta, nem kaptak hiánypótlásra felszólítást az Alkotmánybíróságtól, pedig úgy tűnik, hogy kaptak.