Újabb koronavírusos betegeket hoznak át Romániából Magyarországra

Papp László Tamás 2021-10-15 17:26:00
A debreceni és szegedi kórházakba kerülnek.

Újabb tizenkét súlyos állapotban lévő Covid-beteget szállítanak pénteken Romániából Magyarországra –

írja a Transindex.ro portál a román egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva.

Öt intubált beteg Debrecenbe kerül, hét páciens Szegedre, utóbbiak közül ketten intubáltak, öt oxigénmaszkot igényel. A minisztérium szerint valamennyi beteg szállítható, állapotuk stabil.

Jelenleg Bukarestben vagy az ország különböző kórházainak sürgősségi részlegén vannak.

Románia múlt héten kezdett tárgyalásokba a magyar hatóságokkal egyes súlyos állapotban lévő Covid-betegek szomszédos országba való átszállításáról, akkor megegyeztek, hogy Magyarország 50 beteget vállal át. Csütörtökön már tíz, válságos állapotban levő beteget átszállítottak

– szól a Transindex cikke. 

Szeptember vége óta naponta jóval több mint 10 ezer fölött jár, szerdára virradóra pedig rekordot döntött az új fertőzöttek száma Romániában.

A megelőző 24 órában 16 700 új esetet regisztráltak. Naponta több százan vesztik életüket a betegségben, összesen már több mint 40 ezer ember lett a koronavírus áldozata 19 milliós szomszédunknál – írta szerdán a hvg.hu

Románia október 11-én nemzetközi segítséget kért a NATO Észak-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központjától, az egészségügyi rendszert érő elképesztő terhelés miatt.

Az adatok további romlását egyelőre szinte semmi sem akadályozza, hiszen az ország átoltottság szempontjából az utolsó előtti helyen áll az Unióban, mindössze Bulgáriát előzve.

A legfrissebb, október 12-i adatok szerint az első oltást mindössze a lakosság 35,3 százaléka kapta meg – emlékeztetett a hvg.hu.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.