Magyar Tudományos Akadémia: Mindenki viseljen maszkot zárt térben

Székely Zoárd 2021-10-11 12:00:40
Egyre durvul a negyedik hullám.

„Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét"

– többek közt ez olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) friss közleményében, amit a koronavírus-járvány negyedik hullámával összefüggésben adtak ki.

Az MTA szerint a járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát. Ez az arány azonban – mint írják – nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására.

Közölték, az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat. Az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.

Elképzelhető, hogy hamarosan újra kell maszkot hordani

mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa az M1-en. Szlávik János hangsúlyozta: a statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok oltása. Hozzátette: míg a korábbi variánsok csak a tünetek megjelenése előtt egy nappal fertőznek, addig a delta variáns már az azt megelőző két napban is.

Szerintük ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát, ugyanis két és fél millió még beoltatlan magyar van, akiket mielőbb be kell oltani. Hozzátették, az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet.

Felhívták a figyelmet, a legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, felvételét továbbra is erőteljesen ösztönözni kell,

ugyanakkor a szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt.

Az MTA kitért arra is, hogy közösen kell elérni, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk. Egyben arra buzdít a szervezet, hogy mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen.

 

Címlapfotó: Getty Images

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.