Háfra Noémi: Győrben mindenkitől el lehet lesni valamit

Vágvölgyi Bálint 2021-10-05 17:02:29
A 23. születésnapját éppen ma ünneplő játékos szerint a kapusoktól is sokat tud tanulni.

Háfra Noémi válogatott kézilabdázó szerint új klubcsapatában, a Győri Audi ETO-ban mindenki csapattársától, még a kapusoktól is el tud lesni valamit.

"Amikor nem én kerülök sorra az edzéseken az adott feladatnál, akkor azt nézem, hogy a többiek - még a szélsők, a beállók és a kapusok is - mit csinálnak, mert mindenkitől el lehet lesni valamit" - nyilatkozta az MTI-nek a 23. születésnapját éppen kedden ünneplő játékos.

Háfra idén nyáron a bajnoki címvédő Ferencvárostól igazolt az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes győriekhez. A fővárosi együttesben rendszerint sok időt töltött a pályán, az ETO-nál viszont egyelőre csak körülbelül húsz perc jut neki meccsenként.

"Nem mondom, hogy ez tetszik, de olyan játékosok vannak a csapatban, hogy most ennek így kell lennie. Abban a húsz percben ugyanolyan jól kell játszanom és segítenem a csapatot, mintha hatvan percet a pályán töltenék. Amikor megkapom a lehetőséget, nekem is hozzá kell tennem a magamét, ezt is meg kell tanulni" - magyarázta a 63-szoros válogatott kézilabdázó.

Háfra szerint egyelőre könnyebb a helyzete a válogatottnál, mert bár vannak új dolgok, de az augusztus végén kinevezett szövetségi kapitánnyal, Golovin Vlagyimirrel már dolgozott együtt az MTK-nál és az utánpótlás-válogatottnál is.

"Győrben még egy kicsit nehezebb, sok az információ, és nem biztos, hogy ez mindig jó. Összekavarodik az ember, amikor mondjuk cseleznem kellene, lehetséges, hogy hozok rossz döntéseket, de idő kell, és ezek le fognak tisztulni" - mondta.

Ambros Martín vezetőedző bal- és jobbátlövőként is számít a kétszeres bajnok, junior világbajnok játékosra, aki elárulta: néha ösztönből jönnek a dolgok, néha viszont alaposan át kell gondolnia, melyik oldalon mit kell csinálnia.

Háfra is tagja a magyar válogatott jelenlegi keretének, amely a jövő novemberi Európa-bajnokság selejtezősorozatának első két fordulójára készül: szerdán 18 órától Érden a portugál, vasárnap 17.30-tól Nagytapolcsányban (Topolcany) pedig a szlovák csapat lesz az ellenfél.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.