Vádat emeltek Czeglédy Csaba ellen az „ördög ügyvédje” ügyében

ugytudjuk.hu 2021-10-04 10:53:00
A főügyészség rá pénzbüntetést, társára felfüggesztett börtönbüntetést kér, mindezt a tárgyalás mellőzésével. Czeglédy Csaba a sajtóból értesült a vádemelésről.

A vád szerint egy ügyvéd foglalkozású férfi, egy többszörösen büntetett társa segítségével különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten, amivel az érintetteknek jelentős érdeksérelmet okozott, olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádirat lényege szerint

az ügyvéd foglalkozású vádlott kérésére társa, az ügy másik vádlottja, 2019. szeptemberben az egyik internetes közösségi hálózaton létrehozott egy profilt, majd azon keresztül, ugyanazon a közösségi hálózaton egy olyan oldalt, amelynek megnevezését a későbbiekben az ügyvéd foglalkozású vádlott „Az ördög ügyvédje” -re változtatta.

Társa a későbbiek során ehhez a közösségi oldalhoz kapcsolódóan hirdetéseket is kért, amelyeket a jogász vádlott által rendelkezésére bocsátott bankkártyával fizetett ki.

Az ügyészség szerint az internetes közösségi oldal létrehozásának és hirdetésének a célja az volt, hogy az ezt követően nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló felvételeket az internethasználók minél szélesebb körben megismerjék.

Mivel azonban a közösségi oldalon szexuális tartalmú felvételek közzététele nem engedélyezett, ezért a felvételeket először az e célból létrehozott webhelyeken hozta nyilvánosságra az ügyvéd foglalkozású vádlott, majd a weboldalak linkjét osztották meg a közösségi oldalon, mint közvetítő csatornán.

Az ügyvéd a vád szerint 2019. október 2. és október 9. napja között, az ebből a célból létrehozott webhelyeken, internetes oldalakon naponta közzétett blogbejegyzésekben hozta nyilvánosságra az ügy tárgyát képező kompromittáló fényképeket, videófelvételeket. Volt olyan videófelvétel, amit egy pornográf jellegű internetes oldalon hozott nyilvánosságra, amelynek linkjét közzétette az említett webhelyeken, annak linkjét pedig megosztotta a közösségi oldalon. A weboldal linkjét több esetben - kérésére - a vádlott-társa osztotta meg a közösségi oldalon.

Az ügyvéd vádlott cselekményével 9 személy arcképmását, mint különleges személyes adatát, valamint közülük 6 személy nemi életre vonatkozó különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul, amellyel jelentős érdeksérelmet okozott. Cselekményéhez a társa szándékosan segítséget nyújtott.

A Fővárosi Főügyészség az ügyvédet és többszörösen büntetett előéletű társát 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amit ez utóbbi bűnsegédként követett el.

A főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogász vádlottal szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A nyomozás során korábban tanúként kihallgatták az ügyvéd foglalkozású Czeglédy Csaba (független) szombathelyi önkormányzati képviselőt is. Őt telefonon próbáltuk meg elérni, hogy megtudjuk, tényleg őt vádolja-e az elkövetéssel a főügyészség, de egyelőre nem értük el.

Frissítés

Telefonon Czeglédy Csaba azt mondta, hogy ő hivatalosan semmilyen értesítést, levelet nem kapott a főügyésségtől, hogy vádemelés történt ellene.

A szövegezés viszont szerinte is rá utal, az üggyel kapcsolatos gondolatait pedig a hivatalos Facebook-oldalán tette közzé.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Az ügyészség mai közleménye apropóján öntsünk tiszta vizet a pohárba az “Ördög ügyvédje” ügyben:

1. az égvilágon semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy nekem közöm van a Borkai Zsolt és társai számára kínos felvételek nyilvánosságra hozatalához,
2. amire nyilván büszke lennék, ha én lettem volna,
3. a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyészség utasítására gyanúsított meg, maguktól ezt - szakmai alapon - soha nem tették volna meg,
4. jogállamban nem lehet érdemi bizonyítékok nélkül senki ellen vádat emelni, ha ezt megteszik, azt koncepciós eljárásnak hívják,
5. a politikai érdeket kiszolgáló, hivatalos iratokban is hazudozó ügyben eljáró ügyészek vonatkozásában felmerül a hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja, amiért jövő tavaszt követően felelni fognak,
6. szánalmas és jól mutatja a mai magyar viszonyokat, hogy Borkaiék telekügylete miatt nem nyomoznak, ellenben olyan erőkkel keresték az Ördög ügyvédjét, mintha terrorista lenne,
7. Polt Péter sem fogja megúszni a büntetőjogi felelősségre vonást, azonban addig is köszönöm neki, hogy tovább növeli a kormányváltást akarók körében a népszerűségemet.

Háromszor veri mindezt Lúdas Matyi vissza.

- írja a szombathelyi képviselő.

Szólj hozzá!

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van.