Dobrev Klára: Ha elvégeztük a munkát, akkor lehet arról beszélni, ki hol lesz a legjobb helyen a következő kormányban

Fehér Buda 2021-10-03 15:50:09
A DK jelöltje arra reagált, hogy Karácsony a saját kormánya alatt neki adná a külügyminiszteri posztot.

Vasárnap délelőtt Budapesten tartott kampányprogramot Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt. Karácsony a beszédje végén kitért arra is, hogy az ő kormányában kinek milyen feladatokat adna, elmondta például, hogy a kormánya külügyminisztere akár Dobrev Klára is lehetne.

Dobrev Karácsony mondandójára egy Facebook-posztban reagált, a DK miniszterelnökjelöltje azt írja, "Most a munkának van itt az ideje, pozíciók osztogatásával még ráérünk. Én fél éve járom az országot és ezt fogom tenni a következő fél évben is, hogy minél több emberhez vihessem el személyesen a hitet, a reményt, a változás üzenetét."

 

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.



"Ennek nagy szerepe volt az első forduló eredményében is, és meggyőződésem, hogy ez kell majd a kormányváltáshoz is. Ha elvégeztük a munkát, akkor lehet majd arról beszélni, hogy ki hol lesz a legjobb helyen a következő kormányban, erről azonban nem dönthet egyszemélyben a miniszterelnök. Erő és alázat együtt kell a sikeres koalíciós kormányzáshoz. Erő a Fidesszel szemben és türelem, megértés a koalíciós partnerekkel" 
- zárja a posztot Dobrev.

Karácsony egyébként már több pozíciót is belengetett, Hadházy Ákost például arra kérné majd fel, hogy koordinálja az elszámoltatást. Az alkotmányozást pedig Márki-Zay Péterre bízná, aki Karácsony kormánya alatt miniszterelnök-helyettesként dolgozhatna. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.