Karácsony Gergely: az előválasztás a lavina első hógolyója, ami elsöpri a rendszert

Fehér Buda 2021-10-03 12:02:00
Kampányrendezvényt tartott a miniszterelnökjelölt.

Vasárnap délelőtt kampányrendezvényt tartott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A miniszterelnökjelölt előtt Vajda Zoltán (MMM), a 13. választókerület előválasztási nyertese lépett színpadra, megköszönte a támogatást, majd azt mondta, mindent meg kell tenni, hogy ne Dobrev Klára nyerje az előválasztás második fordulóját.

Vajda után Dr. Márton Roland, a székesfehérvári előválasztás nyertese vette át a mikrofont. Márton úgy fogalmazott, újra kell egyesíteni Magyarországot, szerinte Karácsony programja pont erről szól. Színpadra lépett Tordai Bence (Párbeszéd), aki Kálmán Olgát, a DK jelöltjét győzte le Buda. Tordai kiemelte, hogy zöld reformot valósítanának meg Karácsonnyal.

 

 

Színpadra lépett Bod Péter Ákos közgazdász, korábbi jegybankelnök is, aki arról beszélt, hogy a bizonytalanokat nem szabad elijeszteni a választástól. Bod után végül Karácsony vette át a szót, a miniszterelnökjelöltet hatalmas tapsvihar köszöntötte. A főpolgármester elmondta, hogy boldog, hogy megvalósult az előválasztás, ami szerinte

a lavina első hógolyója,  ami végül elsöpri majd a rendszert.

Karácsony elmondta, nem csak a rendszert akarja leváltani, hanem az emberekről kell szólnia a változásnak. Az előválasztás eredményeiből azt szűrte le, hogy a hat pártnak együtt kell kormányoznia, miközben a bajosjelölteket már sikerült kirostálni. A miniszterelnökjelöltekről úgy látja, vannak, akik a 2010 előtti politikát folytatnák, míg ő leváltaná az elmúlt 12 év politikáját, és kihúzná a politikai életet a vitákból. Karácsony beszélt arról a feszültségről is, ami az ellenzék köreiben jelent meg az előválasztást követően, ám szerinte mindenki megnyugodhat, és túl kell lépni ezen a helyzeten.

Karácsony ígéretet tett, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, akkor Hadházy Ákost kéri majd fel, hogy koordinálja az elszámoltatást. Az alkotmányozást Márki-Zay Péterre bízná, aki Karácsony kormánya alattminiszterelnök-helyettesként dolgozhatna. Karácsony végül azt is felvetette, hogy a kormánya külügyminisztere akár Dobrev Klára is lehetne.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.