A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint már több mint egymillióan aláírták a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót

Fehér Buda 2021-10-03 13:40:03
Hollik István ennek alkalmából az előválasztásba is beleszállt.

Sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, ezt mutatja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz csatlakozó több mint egymillió magyar ember is - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, melyben az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának Magyarországra küldött tényfeltáró delegációjáról is beszélt.

Hollik István az előválasztásról úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc mivel régóta nem tud már országgyűlési választásokat nyerni, ezért szervezett magának egy "kis házibajnokságot". A számok mind azt mutatják, hogy Gyurcsány Ferenc újra leuralta a baloldalt és tanulságosnak nevezte azt, hogy a Momentum utolsó helyezésével a baloldal megújítására tett kísérlet is megbukott. Közölte: mindenki számára nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője és az is, hogy az előválasztásnak innentől már nincs tétje. Csak az a kérdés, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferenc felesége vagy Karácsony Gergely főpolgármester lesz, aki már több mint 17 éve dolgozik neki - mondta.

A 2022-es országgyűlési választás tétje azonban annál nagyobb lesz: bő fél év múlva két politika, a 2010 óta folytatott országépítés és Gyurcsány Ferenc politikája között kell választani - hangsúlyozta Hollik István. A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióval szeretnének minden olyan embert elérni, aki egyetért abban, hogy nem szabad visszatérni a múlt politikájához. Elmondta: mindenkihez bekopogtatnak és nemsokára elindul az online kitöltési lehetőség is, írja az MTI.

Hollik István arra is kitért: Brüsszel nem fogja kifizetni a magyar vállalkozásoknak az európai színvonalú bért. Azt a magyar gazdaság tudja kitermelni és ezt csak munkaalapú társadalom építésével lehet megtenni akkor, ha egyre többen dolgoznak, van gazdasági növekedés, fogyasztás és ezáltal a vállalkozások tudnak fejleszteni, kapacitásokat bővíteni, új munkahelyeket létrehozni és radikálisan, dinamikusan béreket emelni - mondta.

Hollik István szerint az is világos, hogy Gyurcsány Ferencék Európai Egyesült Államokat akarnak, ezzel megszüntetve Magyarország szuverenitását. Emlékeztetett: 2010-ben Magyarország bár jogilag független volt, de ki volt szolgáltatva, mert az államadósság, az energiaszektor, a bankszektor nagy része külföldi kézben volt. Vissza kellett szereznünk a szabadságunkat és a kiküzdött szabadsággal Magyarország "képes jól élni" - tette hozzá.

"Nekünk az EU csak egy eszköz ahhoz, hogy a saját nemzeti céljainkat el tudjuk érni" - fogalmazott Hollik István, hozzátéve: ehhez erős Európára, nemzetek Európájára van szükség, nem pedig egy újabb birodalomra. Gyurcsány Ferencék viszont a "kritikátlan igazodás" és a "merjünk kicsik lenni politikája alapján" megint be akarnak hódolni, most éppen Brüsszelnek. De láttuk, hogy ez a politika 2010 előtt kudarchoz vezetett - jelentette ki.

A műsorban Hollik István kitért arra is: a LIBE-delegáció összetételét tekintve könnyű arra a megállapodásra jutni, hogy "a tények és a valóság nem zavarja meg a tisztánlátásukat". Megjegyezte: a delegáció tagja volt egy LMBTQ-aktivista mellett csupa olyan liberális politikus, akik folyamatosan támadják Magyarországot. Rámutatott arra: az eljárási szabályok szerint egy ilyen delegációnak az érintett tagállam európai parlamenti képviselője nem lehet a tagja, Donáth Anna liberális baloldali képviselőnek mégis megengedték ezt. Először a saját maguk által állított szabályokat kellene betartani és utána lehet elkezdeni vizsgálgatni más országok berendezkedését és jogállami helyzetét - vélekedett Hollik István. Arról is beszélt: Deutsch Tamás meghívta a delegációt a CÖF kamionjához, amely a 2006-os október 23-i eseményeket mutatta be, mert ha volt Magyarországon jogsérelem, amikor durván sérült a jogállam, az 2006. október 23-án volt. Érdekes módon a bizottság erre a kiállításra nem volt kíváncsi - tette hozzá.

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.