Márki-Zay Péter az Ugytudjuknak: Hajlandó vagyok visszalépni, ha úgy alakul

Papp László Tamás 2021-09-27 18:11:10
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a hétvégén Győrben kampányolt az előválasztáson, mi pedig interjúztunk vele.

Márki-Zay Péter, az MMM kormányfőjelöltje, hódmezővásárhelyi polgármester szervezetének jelölje, a győri 2-es körzetben induló Balla Jenő mellett kampányolt szombaton a vásárcsarnoknál. (Balla kemény szócsatát vívott az előválasztási vitában két másik ellenzéki jelölttel, tehát a nyerhetetlennek látszó körzet jelöltállítása mégis izgalmassá vált.) Márki-Zay Pétert az országos esélyekről, az esetleges visszalépésekről, az előválasztás rendszerét ért hackertámadásról kérdeztük.

Fotó: Papp László Tamás

A miniszterelnök-jelölti vitában úgy fogalmazott: ha csak a törzsszavazókra építünk, akkor a bizonytalanokat, a vidéket, illetve a Fideszből kiábrándult szavazókat nem tudjuk megszólítani. Ez Dobrev Klárával kapcsolatos bírálat?

Leginkább Dobrev Klárával kapcsolatos, de nyilván Jakab Péternek is megvan ez a fajta hátránya. Dobrev Klárával nem nagyon tudjuk a jobbikos és kiábrándult fideszes szavazatokat biztosra venni, Jakab Péterrel pedig nem tudnánk a cigányság, a zsidóság, a baloldali emberek szavazatait biztosítani. Olyan konszenzusos jelöltre van szükség, aki a vidékieket és a bizonytalanokat is meg tudja szólítani.

Ez lenne Karácsony Gergely?

Karácsony Gergelynek is okozhat nehézséget a vidéki szavazók meggyőzése, de neki erre a többieknél nagyobb esélye van. Én viszont az eddigi bizonyított eredményeim alapján a leginkább képes vagyok azokat is meggyőzni egy kormányváltás érdekében, akik eddig csak a Fideszt támogatták vagy el sem mentek eddig szavazni.

El tud képzelni olyan helyzetet amelyben visszalép a miniszterelnök-jelölti versenyben valakinek a javára?

Természetesen hajlandó vagyok visszalépni, ha úgy alakul, hiszen azt mondtam mindig: bár magamat látom a legalkalmasabbnak arra, hogy Orbán Viktort minél nagyobb többséggel váltsuk le, de én ebből nem fogok hiúsági kérdést csinálni. Nekem a legfontosabb az, hogy a végső, közös győzelmet el tudjuk érni.

Fotó: Papp László Tamás

Kik azok, akiket Márki-Zay Péter meg tud szólítani, kik azok, akiket a többi jelölt egyike sem, de Ön igen?

Azok mellett, akik korábban csak a Fideszre szavaztak, azokat is meg tudom szólítani, akik azt mondják, hogy a teljes politikai garnitúrából kiábrándultak, az ellenzékből és a Fideszből is. És ezért adott esetben vagy el sem mennek szavazni, vagy csak a Mi Hazánkra vagy a Kétfarkú Kutyapártra szavaznának - vagy pedig énrám.

Felmerült az előválasztás informatikai rendszerének leállása kapcsán, hogy esetleg külső támadás is állhatott ennek a hátterében. A hódmezővásárhelyi önkormányzat rendszerét is megtámadták. Lát hasonlóságot az önkormányzatot ért támadás és a mostani leállás között?

A hódmezővásárhelyi támadás kapcsán bizonyított tény, hogy Rapcsák András korábbi polgármester fia, aki Lázár János polgármestersége idején egy önkormányzati cég vezetője volt, meghekkelte az önkormányzat rendszerét és öt különböző kémszoftvert telepített rá. Az előválasztás esetén csak azt látjuk, hogy kinek állt érdekében megzavarni az ellenzéki előválasztást. Ki az, aki azt szerette volna, hogy azon alacsony legyen a részvétel, hogy be lehessen bizonyítani: felkészületlenek voltak az ellenzéki pártok, illetve a civilek, akik az ellenzék megbízásából ezt a szavazást megszervezték. Bizonyíték egyenlőre nincs, de remélem, hogy hamarosan lesz.

Fotó: Papp László Tamás

Mi lenne az a támogatottság, amivel elégedett lenne az előválasztáson?

Ha az első három között lennék, mert akkor megnyílik a lehetőség a második fordulóban a közös siker érdekében továbblépni. Tehát én mindenképpen ezért dolgozom, hogy elérjem ezt. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.