A DK Karácsony állásfoglalását kéri Tóth Csaba támogatásának visszavonásáról

Papp László Tamás 2021-09-25 09:59:46
Az MSZP-Párbeszéd jelöltje a tegnapi vitában tett utalást arra, hogy már nem támogatná a zuglói szocialista politikust.

Mint arról tegnap beszámoltunk: Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltek vitájában azt mondta, hogy mai tudása szerint nem szavazna Tóth Csabára.

A DK tavasszal írásbeli szerződést kötött Karácsony Gergely és Tóth Bertalan pártjával egy sor szocialista-párbeszédes politikus előválasztási támogatásáról. Például Hiller István, vagy Szabó Tímea mellett Tóth Csaba zuglói jelölt támogatása is a szerződés része volt az MSZP-Párbeszéd kérésének megfelelően. A tegnapi miniszterelnök-jelölti vitán viszont Karácsony Gergely utalást tett Tóth Csaba támogatásának megszüntetésére – reagált erre a DK közleménye.
 
A DK szavatartó politikai közösség és megbízható szövetséges, egyoldalúan szerződést nem szokásunk felmondani. Amennyiben Karácsony Gergely hivatalosan tájékoztatja a DK-t arról, hogy Tóth Csabát már nem tekinti a saját jelöltjének és a továbbiakban már nem kéri a DK-tól Tóth Csaba támogatását, a DK természetesen azonnal eleget tesz ennek a kérésnek – fogalmaznak. 

Mert a megkötött szerződés szerint ez a normális eljárás. Tóth Csaba eredetileg is Karácsony Gergely és az MSZP jelöltje volt Zuglóban, nem a DK-é - ha ez a jelölés megszűnik, akkor az a részünkről automatikusan maga után vonja Tóth Csaba külső támogatásának megszüntetését is. Várjuk tehát Karácsony Gergely tájékoztatását – zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.

Semmi extra, csak néhány dugó az M1-esen térségünkben

Bábolnánál sávzár és leterelés, Lébénynél munkavégzés és 8 km torlódás.