Elmarad az idei Könyvfesztivál

Székely Zoárd 2021-09-20 18:09:00
A negyedik hullám miatt halasztják el a rendezvényt.

„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége a jelenleg növekvő számú megbetegedések és a járványhelyzet fokozatos romlása miatt úgy határozott, hogy a novemberre tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megrendezését elhalasztja"

– áll az egyesület hétfő délutáni közleményében.

Az MKKE indoklása szerint nem hagyhatják figyelmen kívül a növekvő egészségügyi kockázatokat, amelyek, mint írják, novemberre csak tovább fokozódhatnak.

Hangsúlyozták, hogy már most is több külföldi kiállítójuk úgy döntött, nem utazik külföldre vagy nem vesz részt tömegrendezvényen, emellett a zárt térben tartott rendezvények ötszáz fős létszámkorlátját sem tudják betartatni, és a csoportos beszélgetések kivitelezése is nehézséget jelent.

„Az Egyesülés munkatársainak több mint féléves munkája fekszik a Nemzetközi Könyvfesztivál előkészítésében, de ők is egyetértenek abban, hogy nem vállalható az egészségügyi következménye egy zárt térben zajló több napos rendezvénynek”

– olvasható a közleményben.

 

Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.