Karácsony: 2022-ben vagy Orbán lesz a miniszterelnök, vagy én

Székely Zoárd 2021-09-17 12:11:00
A főpolgármester a megosztottság ellen is küzdene, ami az ország legnagyobb problémája.

„Szerintem fontos, hogy a politika nem a politikusokról szól, és amikor az ember dönt, hogy személy szerint mi a következő lépése, az se róla szóljon. Azt nagyjából helyesen mértem fel, hogy ha elindulok miniszterelnök-jelöltként, akkor borzasztó nehéz kampánynak nézek elébe, és az embernek mérlegelnie kell, hogy mi az, amit elbír, fel kell készítenie magát, hogy kibírja. Ezen túl vagyok, alaposan meggondoltam, és ha beleállok valamibe, akkor abba bele van állva"

– mondta Karácsony Gergely a 444.hu-nak adott interjúban arra a kérdésre, hogy miért vonakodott indulni először a főpolgármesteri címért még 2019-ben, majd tavaly a miniszterelnök-jelöltségért.

„Pontosan az is történik, amire számítottam, a fideszes ellenfeleim minden erőforrásukat arra használják, hogy engem támadjanak, és nem a többieket, akik ennek a szélárnyékában szabadon tudnak kampányolni"

– jelentette ki a főpolgármester, aki összeszámolta a nyilvános Facebook- és Youtube-költéseket, és azokon a felületeken a kormánypárti hirdetésekre költött pénz kétharmada ellene irányuló kampányokról szól,

vagyis kétszer annyit költ a kormányoldal az őt besározó hirdetésekre, mint a többi ellenzéki jelöltet támadó hirdetésekre.

Ez is azt mutatja Karácsony szerint, hogy a kormányoldal elsősorban az ő jelöltségét szeretné megakadályozni.

Három hónap alatt csaknem 130 milliót költött a Fidesz és holdudvara a Karácsony Gergely elleni kampányra a közösségi médiában

Három hónap alatt, május közepe és augusztus közepe között a Facebookon 125,7 millió forintot, a Youtube-on pedig 52,5 milliót költött a Fidesz és a hozzá köthető csatornák politikai hirdetésre - írta meg a Telex a birtokukba jutott elemzés alapján, amely a kormánypárt és holdudvara közösségi médiás hirdetéseit vizsgálta.

„Azt gondolom, hogy 2022-ben vagy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, vagy én"

– fűzte hozzá Karácsony.

Hangsúlyozta, hogy nagyon tiszteli és becsüli a többi ellenzéki jelöltet, ám ők azt hiszik, hogy ha összeáll az ellenzék, akkor nyernek, szerinte azonban csak arról van szó, hogy akkor van esélyük nyerni.

„Az a különbség, hogy nem látom a többieknél azt a politikai stratégiát, amivel a bizonytalan szavazókat el lehet hozni a változásra szavazni. Mindenki miniszterelnök-jelöltként a pártját akarja pozicionálni, de senki sem készül arra, hogy valóban miniszterelnök lesz. Mert ez nem csak a pártszavazókról szól, a ma pártnélküliek megnyerése nélkül nincs változás.”

Karácsony Gergely az Ugytudjuknak: Szívesen elmentem volna a Partizánba is vitázni

Karácsony Gergely utcafórumot tartott Győrben, ahol Pollreisz Balázsnak Rehó Tibor javára való, az MSZP-szavazók körében csalódást keltő visszaléptetése is szóba került. Erre mi is rákérdeztünk, valamint arra is, miért nem mennek az ellenzéki kormányfőjelöltek vitázni a Partizánba, kinek volt kifogása közülük Gulyás Márton ellen.

A szerinte a jövő évi voksoláson kulcsszerepet játszó bizonytalan szavazókról és Orbán rendszeréről azt mondta, hogy a bizonytalanok tömegét „meg nem lehet olyan politikával megfogni, ami nem reagál arra, hogy Orbán Viktor borzasztó rendszere nem a Holdról esett ide, és nem egy politikai véletlenen múlott, nem egy kalapból húzták ki.”

„Ennek a társadalomnak a legnagyobb problémája ez az elképesztő mértékű megosztottság mindenben: érzelmileg, társadalmilag, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésben. Akik ma Magyarországon élnek, azok nem érzik, hogy egy politikai közösség tagjai volnának. Ez Magyarország legnagyobb problémája"

– fogalmazott a főpolgármester.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.