Az európai minimálbérről, az elszámoltatásról és az idősellátásról vitáztak a Vas02-es körzet képviselőjelöltjei

Fehér Buda 2021-09-14 06:16:00
Habár kívülről máshogy tűnhet, Vas megye északi részén is vannak jelentős problémák.

Hétfőn este az Ugytudjuk Facebook-oldalán szállhatott vitába az ellenzéki előválasztás Vas02-es körzetének három képviselőjelöltje a szombathelyi Broadway Caféban. Bányai-Németh Gábor a Momentum; Hencz Kornél az MSZP jelöltje a Párbeszéd, Jobbik és LMP támogatásával; valamint Szilágyi Tamás, a DK jelöltje egy rövid bemutatkozás után három témakörben, az adott választókerület legfontosabb problémáiról, a magyar társadalom gondjairól, valamint a kormányváltás és a rendszerváltás kérdéseiről három-három percben fejtette ki a véleményét. 

 A jelöltek a vita elején sorsolással döntötték el, hogy milyen sorrendben szólalnak majd fel, ez alapján Szilágyi Tamás kezdhette az estét. A DK jelöltje a bemutatkozó szövegében elmondta, hogy 21 éves, egyetemi hallgató, a fiatal kora ellenére pedig a hegyfalui önkormányzat képviselője 2019 óta. Szilágyi már gyerekkora óta szereti képviselni az embereket, a középiskolában a diákönkormányzat elnökeként segítette a társai munkáját. Szilágyi úgy látja, Vas megye felső részén nincs párbeszéd az emberek között, ezért nincsenek kisvállalkozók, és ezért mennek sokan Ausztriába, ő viszont nem külföldön tervezi a jövőjét. 

 Szilágyi a választókerület legnagyobb problémáit egy rövid történettel mesélte el. A képviselő találkozott egy olyan emberrel, akinek a pandémia előtt kiskocsmái voltak, ám ezeket a létesítményeket a járvány miatt el kellett adnia. A képviselő elmondta, hogy az ő falujában nincs is kiskocsma, ezeket a jövőben normatívan támogatná, a DK-val együtt pedig támogatnák az otthonápolást. Az országos gondokról azt mondja, hogy Magyarországon európai minimálbér kell, hogy felzárkózzanak a bérek. A kormányváltásról azt mondta, itthon mindenképpen rendszerváltás lesz, ezért szerinte nagyszerű lenne, ha az Orbán-kormányt az első női miniszterelnök követné. Szilágyi szerint az elszámoltatás nem játék, az emberek pedig azért kérik ezt, mert olyan dolgok történtek meg Magyarországon, amelynek nem lett volna szabad.

Hencz Kornél, Celldömölk alpolgármester a bemutatkozása elején kiemelte, hogy 2017 óta ő a Vas megyei Súlyemelő Szövetség elnöke, ezért úgy gondolja, sok társadalmi megbízatást teljesít. Hencz már egészen fiatal kora óta foglalkozik a közélettel, 1999-ig ő maga is súlyemelő volt, ekkor fordult az üzleti élet felé. 24 éves korában pedig megvásárolt egy temetkezési vállalkozást, amit a mai napig a családjával üzemeltet. A felhalmozott tudását Észak-Vas megye és az ország javára szeretné fordítani, ezért indul országgyűlési képviselőnek.

 Hencz szerint jelenleg a kormánypárti települések sokkal több támogatást kapnak az ellenzéki városokkal szemben. Ő ezt a jövőben megszüntetné, a beruházási támogatásokról a prioritások mentén kellene dönteni. Az MSZP jelöltje azt is megemlítette, hogy a 60 fős celldömölki idősek otthonában jelenleg 68-an vannak várólistán, konkrét terveként pedig a Kőszegre vezető 2x2 sávos autóutat hozta fel. Hencz úgy látja, az országos problémák egyik legégetőbbike a lakhatás problémája, de fellépne a parlamentben a minimálbér adómentességéért. Az MSZP jelöltje megemlítette azt is, hogy Oberwartban jelenleg épül egy kórház, ami szerinte a jövőben még több magyar munkást fog elszívni. Hencz szerint azt fontos tudni, hogy jogászok építették ki a jelenlegi rendszert, papíron az adott jogszabályoknak megfelelnek a közbeszerzések. Ezért nem lesz könnyű az elszámoltatás, ő a túlárazásokon keresztül fogná meg ezt a dolgot.

 

Bányai-Németh Gábor, a Momentum kőszegi szervezetének a vezetője, valamint a párt megyei szervezetének alelnöke. A Momentum jelöltje kifejezetten örült, hogy visszatért a vita intézménye a magyar közéletbe, majd megemlítette, hogy Tóth Csaba Zuglóban visszautasította a vitát. Szerinte a Momentum lesz az a párt, amely biztosítja majd, a közélet tisztaságát a jövőben, ezért is lépett be a pártba. Bánya-Németh abban reménykedik, hogy egy újfajta, európai látásmódot képviselhet majd a parlamentben. 

 Bányai-Németh elmondta, hogy ahogy most kinéz, még 2026-ban is kampányígéret lehet a kőszegi 2x2 sávos autóút, holott már régen készen kellene lennie. A képviselőjelölt szerint a legnagyobb helyi probléma az, hogy Ausztriába vándorol a munkaerő, ezt béremeléssel lehetne korrigálni, ami az egész országra ráférne. A Momentum jelöltje arra is kitért, hogy annyira megugrottak az ingatlanárak, hogy azokkal lassan az alacsonyabb osztrák bérek sem tudnak lépést tartani. Bányai-Németh az országos gondok megvitatásánál kitért a közmédia problémájára, ő úgy látja, hogy az újságírók szeretnének szabadon dolgozni, az öncenzúra miatt viszont nem tudják. A jelölt szerint ezt a BBC etikai kódexének elfogadásával lehetne minél gyorsabban elfogadni. A Momentum jelöltje azt mondja, az elszámoltatást legegyszerűbben a vagyonosodási vizsgálatokon keresztül lehet végig vinni. 

 A három képviselőjelölt végül két-két percben összegezhette az estét, Szilágyi a zárógondolatai közt kiemelte, hogy bárki is nyer, az az elmúlt 10 év legjobb ellenzéki jelöltje lesz a Vas02-es körzetben. A DK jelöltje szerint a Fidesz egyik bástyájában olyan ember kell indítani, aki aktív, aki cselekszik, és aki az emberekért van. Hencz úgy gondolja, a körzetben neki van a legszélesebb támogatottsága a pártok között, és a jövőben hatékonyan tudná képviselni a területet. A továbbiakban a választókerületben szeretne konszenzust teremteni, és az emberek érdekében eljárni. Bányai-Németh végül azzal zárt, hogy úgy véli, a Momentum és a párt jelöltjei garantálják majd a tiszta közéletet. Úgy gondolja, hogy azért Ágh Péter (Fidesz-KDNP) a körzet jelenlegi országgyűlési képviselője, mert az ellenzék eddig nem tudott felmutatni egy valós alternatívát, most lett egyből három is. 

A Vas02-es körzet ellenzéki előválasztásán résztvevő jelöltjeik vitáját a Facebook-oldalunkon, IDE kattintva nézhetitek vissza.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.