Szijjártónál kiborult a bili, már a pápalátogatást is Gyurcsányhoz köti

Székely Zoárd 2021-09-13 08:52:29
Felcsendült a régi klasszikus...

„A világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk"

– többek között erről is beszélt tegnap Ferenc pápa Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

A pápalátogatás hírére szinte mindenki másképp reagált, Gyurcsány Ferenc neve például már korábban felmerült Gréczy Zsolt posztjában, aki komoly összefüggést vélt felfedezni a két Ferenc között.

Észrevetted a pápalátogatásban megbújó Gyurcsány-szálat?

Nem hagyta szó nélkül a katolikus egyházfő látogatását Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki, mint sokan emlékezhetnek, ifjabb korában „ bérmálkozott is egy darabig ". A saját korábbi bevallása szerint nem istenhívő Gyurcsány így összegezte a Budapestre látogató Ferenc pápa üzenetét: See posts, photos and more on Facebook.

Ám nem ő volt az egyetlen, akinek feltűnt a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál: Szijjártó Péter ugyanis másképp értelmezte az evangéliumi üzenetet.

„Huszonegy év elteltével vett részt újra személyesen a Szentatya az Eucharisztikus Kongresszuson. Ennek ellenére az egyházellenes baloldal hetek óta azt szajkózza, hogy Ferenc pápa csak egy napra jött Budapestre...
Csak egy kérdést tegyünk fel halkan: hányszor is volt pápalátogatás Magyarországon a Gyurcsány-korszakban?"

– vonta le a messzemenő következtetést a külügyminiszter.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

 

Címlapfotó: Szijjártó Péter Facebook

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.