Így érkezett meg Budapestre Ferenc pápa

Pintér Bence 2021-09-12 11:11:00
Semjén Zsolt fogadta, utána Orbán Viktorral, a Magyarországi Egyházak Ökumnikeus Tanácsával és a zsidó szervezetek képviselőivel találkozott.

Megérkezett Budapestre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson részt vevő katolikus egyházfő, Ferenc pápa. A pápát a repülőtéren Semjén Zsolt KDNP-elnök és miniszterelnök-helyettes, valamint Erdő Péter bíboros fogadta, később pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával és a zsidó szervezetek képviselőivel találkozott a Szépművészeti Múzeumban.

Ez utóbbin az egyházfő Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát, egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen.

Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. „Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért” – mondta a katolikus egyházfő. Úgy vélte, azon kell együtt dolgozni, hogy a „gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (...) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..) ezt a gyújtózsinórt kell eloltani” – tette hozzá.

 

Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, „a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk”.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása „megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban”. A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára – írta az országos főrabbi.

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot – mondta az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A közlés szerint Orbán Viktor átadta Ferenc pápának annak a levélnek a másolatát, amelyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.