Harminc éve jelent meg minden idők egyik legjobb metállemeze

Bazsó Bálint 2021-09-12 14:03:00
És egyben a világ legsikeresebbike. A „Fekete” (és persze a néhány héttel később megjelenő Nevermind a Nirvana-tól) harminc évvel ezelőtt berobbant a zenei köztudatba, végérvényesen letaszítva a '80-as évek végére önmaga paródiájává és röhejessé váló hajmetált.

Egy érdi piacostól 250 forintért, nyilván tökéletesen jogtisztán beszerzett szakadt kazettán hallottam először, úgy körülbelül 1994 környékén a Metallica ötödik albumát. És bár a kazetta nem bírta sokáig – nem is voltak ilyen reményeim, még 12 évesen sem – az albumot a mai napig nem lehet letenni.

A Metallica ötödik albuma volt az első olyan megjelenésük, ami tíz országban is a toplisták első helyéig kúszott, az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, a Wherever I May Roam és a Sad But True pedig a mai napig etalonnak számítanak a zenei piacon.

A thrash metált maguk mögött hagyó Hetfieldék bekerültek a rádiókba, az MTV is folyamatosan játszotta a klipjeiket, igaz, a zenekar elkötelezett rajongói már-már árulásnak ítélték meg a rövid, populáris(abb) és dallamos számokat, amelyek – különösen a fehér album után – valóban megnyitották a zenekar számára a világhírűvé válás útját.

A The Rolling Stone szerint egyike minden idők 500 legjobb albumának, a világ egyik legnagyobb piackutató cége, a Nielsen szerint pedig megjelenése óta nem volt olyan album egyik zenei műfajban sem, amelyből többet adtak volna el – és persze Grammy-díjat is kapott érte James Hetfield és zenekara. 

Nem aprózzák el az évfordulót

Az évforduló alkalmából kiadták a Fekete Album újrakevert változatát, több formátumban: a dupla LP, szimpla és 3 CD-s változat és a digitális megjelenés mellett egy Super Deluxe Box Set is készül majd. Ebben igazi különlegességeket találhatnak a rajongók: demók, interjúk, élő felvételek, klipek, kulisszatitkok is felfértek az 5 LP-re, 14 CD-re és 6 DVD-re. Mindezek mellett pedig egy 120-oldalas, keménykötésű könyv, turnérelikviák, gitárpengetők és dalszövegek is találhatók a giga-dobozban. Az új változatok közül többet is megjelentettek előzetesen, köztük eddig soha ki nem adott koncertfelvételeket is. 

Elton John, Corey Taylor és Miley Cyrus is velük ünnepel

Az újrakiadással egyidőben egy feldolgozás-albumot is is kiadnak. A The Metallica Blacklist nevet viselő lemezen ötvennél is több, a lehető legkülönbözőbb kulturális és zenei háttérrel rendelkező előadó tiszteleg a Metallica munkássága előtt. A rajta szereplő 53 feldolgozásban többek között Corey Taylor a Slipknotból, a Cage the Elephant, St. Vincent, Miley Cyrus, Juanes, a Weezer, J Balvin, a Volbeat Phoebe Bridgers, Elton John és az IDLES mutatják meg, milyen hatással volt rájuk az a 12 dal, amely a Fekete Albumon szerepel.

Kis bemelegítésnek Corey Taylor-tól hallgassuk meg a Holier Than Thou-t:

A Blacklist bevételeit 100 százalékban jótékony célokra fordítják: minden letöltésből, streamből és fizikai eladásból származó összeg jótékonysági szervezetekhez kerül, köztük a Metallica saját, All Within My Hands alapítványához is.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.