Lehet, hogy csalás miatt nem jutott ki az olimpiára a magyar kosárlabda-válogatott

Nagy Donát 2021-09-11 17:52:00
Rendőrségi nyomozás is indult az ügyben.

A basketnews.com a belga De Standaard újság cikkére hivatkozva hozta le a hírt, miszerint könnyen előfordulhat, hogy az utolsó kvalifikációs torna döntőjében éppen a magyarokat megverő 3×3-as belga válogatott csalással jutott ki az olimpiára, szúrta ki a BB1.

Mint írják, 2019-ben 27 3×3-as tornát rendeztek Belgiumban, melyek egytől egyig megjelentek a FIBA hivatalos honlapján is.

A probléma azzal van, hogy a belga lap szerint hiába vett részt papíron mindegyik ilyen versenyen legalább 48 játékos, ezeket a tornákat valójában meg sem rendezték, így az ezekért járó világranglista-pontokat jogtalanul kapta meg a belga válogatott.

A fiktív versenyek segítségével Belgium elég pontot gyűjtött ahhoz, hogy elinduljon az olimpiai kvalifikációs tornákon. Sőt, a második, egyben utolsó ilyen rendezvényen épp a magyar válogatottat győzték le a döntőben, ezzel elütve a mieinket az ötkarikás játékoktól.

A belga szövetség feljelentést tett a rendőrségen, valamint belső vizsgálatot is elrendelt.

Egyelőre még nincs elegendő információ ahhoz, hogy szankciókat szabjanak ki a játékosokra, a tokiói olimpián negyedik helyezett Thierry Marienre, Nick Celisre, Thibaut Vervoortra és Rafael Bogaertsra. Az már más kérdés, hogy ezek a kosarasok képviselik Belgiumot a jelenleg zajló párizsi Európa-bajnokságon.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.