Sárvár polgármestere szerint az utóbbi időben egyre több problémát okoznak az ukrán vendégmunkások

ugytudjuk.hu 2021-06-10 19:20:32
Ennek ellenére szerinte Magyarország egyik legbiztonságosabb városa Sárvár.

A nyári szezon kezdetével fokozottan ügyelünk a város biztonságára, valamint településünk polgárainak nyugalmára, kezdte a Facebook bejegyzését Kondora István (Fidesz), Sárvár polgármestere. Kondora emellett bejelentette, hogy megkezdte a munkáját az a városőrség is, amelynek a megalakulását azután jelentették be, hogy egy ukrán vendégmunkás két autót is felgyújtott a városban.

 

A sárvári önkormányzat válasza az autógyújtogatásokra: VÁROSŐRSÉG!

A múlt héten gyújtott fel két autót egy ukrán állampolgár az éjszaka leple alatt Sárváron. Az elkövetőt gyorsan elfogták, aki azóta is letartóztatásban van, a helyiek körében azonban hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Arra viszont eddig várni kellett, hogy a városvezetés is reagáljon a történtekre, amit végül hétfőn este tettek meg a város Facebook-oldalán.

 

A városőrséget két őrpár alkotja, akik folyamatosan járőröznek az utcákon, ügyelnek a város rendjére. Kondora szerint viszont Sárvár közbiztonságára továbbra is igaz, hogy hazánk egyik legbiztonságosabb városa, ezzel együtt a város önkormányzata szorosan együttműködik a rendőrséggel és a polgárőrséggel a bűnmegelőzés érdekében. A polgármester bejegyzéséből kiderül, hogy a Sárvári Rendőrkapitányság járőrei és Sárvár Város Polgárőr Egyesületének tagjai folyamatosan ellenőrzik a város közterületeit, de emellett az elmúlt években tovább növelték a térfigyelőrendszer kamerák számát a városban.

A Csónakázó-tónál zajló nagyszabású szabadidős fejlesztésekkel párhuzamosan a városvezetés elkezdte a parkfelügyelet előkészítését, mindeközben pedig egy Közbiztonsági Koncepción is dolgoznak már, amelyet később társadalmi vitára bocsátanak, ennek keretein belül a következő hónapokban egy kérdőívet juttatnak el a sárváriakhoz. 

Kondora a posztja végén arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban több jelzést kapott arról, hogy a Sárváron tartózkodó vendégmunkásokkal problémák merültek fel.

 

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

 

A polgármester szerint nemcsak Sárváron, de Vas megye több településén is jelen vannak a vendégmunkások, sőt országosan is jellemző, hogy a multinacionális cégek a nagyszámú munkaerőhiányt vendégmunkások toborzásával pótolják. Kondora szerint viszont az ipari üzemek jelenléte, az általuk fizetett iparűzési adó, nélkülözhetetlen Sárvár kiegyensúlyozott működéséhez és fejlesztéséhez. A bejegyzés végén a polgármester hozzátette, hogy a  sárvári önkormányzat folyamatosan egyeztet a rendőrséggel és a legtöbb vendégmunkást foglalkoztató multinacionális céggel, munkaerőközvetítőkkel, hogy a vendégmunkások jelenléte minél kevésbé zavarja a város lakóinak életét.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.