Kiskorú lányokat vett rá kamera előtti vetkőzésre egy férfi

Nagy Donát 2021-09-08 12:00:51
A Győri Járási Ügyészség szerint 9, 11 és 16 éves lányoktól csalta ki a meztelen képeket.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen, aki 2016 szeptembere előtt több kiskorú lányt arra vett rá, hogy egy csevegő programon a kamera előtt levetkőzzenek neki, majd a felvételekkel további pornográf jellegű videókért zsarolta őket.

Az ügyészség vádirata szerint az elkövetéskor 38 éves férfi 2016 szeptembere előtt különböző internetes oldalon kiskorú lányokkal ismerkedett meg úgy, hogy magát tizenéves fiúnak adta ki. A vádlott így került kapcsolatba az ismerkedésükkor 11 éves, 16 éves és 9 éves sértettekkel, akiknek a bizalmába férkőzött, majd a lányoktól meztelen képeket kért.

Fotó: Pixabay

Ezt követően a terhelt a 11 éves és a 16 éves sértetteteket megzsarolta, hogy a korábban megszerzett felvételeket közzéteszi az interneten, ha a lányok nem teljesítik amit mond nekik, és arra kényszerítette őket, hogy a kamera előtt meztelenül pózoljanak. A vádlott mindezt rögzítette is és a felvételeket a darkneten ilyen témájú oldalakra feltöltötte.

A terheltet szexuális erőszak minősített esetével, szexuális kényszerítés minősített esetével, és gyermekpornográfia minősített esetével vádolja az ügyészség. Vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel - tizenöt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.