Előválasztás: Pálinkás Józsefnek nem sikerült összeszednie a 20 ezer aláírást

Bazsó Bálint 2021-09-06 09:46:14
"Sejtette", hogy ez lesz.

Az Új Világ Néppárt elnöke az ATV Start című műsorában hétfő reggel közölte: nem sikerült összegyűjteni a miniszterelnök-jelölti induláshoz szükséges 20 ezer aláírást. A politikus hozzátette: bár az aktivistáik még kint voltak hétfőn is az utcákon, az ajánlóívek számából arra következtetett, hogy nem jött össze a szükséges számú aláírás.

Közölte: összesen 19 jelöltjük regisztrált, 17-en összegyűjtötték az egyéni induláshoz szükséges aláírást.

Főleg jobboldali szavazatokra számít az ellenzéki előválasztáson az ÚVNP

Bővül a jelöltek sora az ellenzéki előválasztásra, így Vas megyében mindhárom választókerületben már eggyel több jelöltből választhatják ki a szavazók, ki álljon ki a Fidesz jelöltjével szemben. Az őszi előválasztáson a Vas 1-es országgyűlési egyéni választókerületben (Szombathely és a környező 11 kistelepülés) Koczka Tibor, Vas 2-ben (Kőszeg, Répcelak, Sárvár, Celldömölk és környéke) Molnár Miklós, Vas 3-ban (Szentgotthárd, Körmend, Vasvár, Jánosháza és környéke) pedig Horváth József Áron fog az ÚVNP színeiben indulni.

A politikus arra a kérdésre, hogy mekkora csalódás ez neki, úgy válaszolt: sejtette, hogy ez így alakul. Mint mondta:

Nem volt sok aktivistájuk, márpedig ez elsősorban erőforrás, másodsorban logisztika kérdése volt.

Mint ismert: az előválasztáson induló jelölteknek 400, a miniszterelnök-jelölteknek viszont jóval több: 20 ezer aláírást kell összegyűjteniük. 

Az ajánlágyűjtés cikkünk megjelenésével egy időben, hétfőn 10 órakor zárul.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.