Brit kutatók szerint a kétszer oltottak védelme is elkezdhet halványulni

Fehér Buda 2021-08-25 19:30:00
Némi csökkenést tapasztaltak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védelemben a kétszeresen beoltott embereknél.

Némi csökkenést tapasztaltak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védelemben a kétszeresen beoltott embereknél brit kutatók - adta hírül a BBC News szerdán. A londoni King's College kutatói azt vizsgálták több mint egymillió beoltott ember körében, hogy a két adag Pfizerrel vagy AstraZenecával oltottak közül hány ember PCR-tesztje lett pozitív 2021 májusa és júliusa között. A két Pfizer-oltás után a védelem egy hónap elteltével 88 százalék volt, öt-hat hónap elteltével azonban 74 százalékra csökkent. Az AstraZeneca esetében pedig 77 százalékról 67 százalékra csökkent négy-öt hónappal a második oltás felvétele után.

A szakértők szerint miközben várhatóan idővel csökken a vakcinák védelme, az oltások még mindig nagyon jó szolgálatot tesznek a súlyos megbetegedések és halálesetek megelőzésére. A brit közegészségügyi hatóság becslése szerint a Covid-19 elleni oltási programnak köszönhetően Angliában eddig mintegy 84 600 halálesetet és 23 millió fertőzést sikerült megelőzni. A kutatás vezetője, Tim Spector professzor elmondta, hogy az eredmények magyarázatot adhatnak a közelmúltbeli olyan fertőzésekre, amelyekről a mindkét oltást felvevő emberek számoltak be. Spector professzor ugyanakkor hangsúlyozta: "várható a védelem csökkenése, de ez nem ok arra, hogy ne oltassuk be magunkat. A védőoltások még mindig magas szintű védelmet nyújtanak a lakosság többsége számára, különösen a delta változat ellen, ezért továbbra is arra van szükség, hogy minél többen teljes körűen beoltassák magukat", írja az MTI.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Becslése szerint télre a fertőzés elleni védelem 50 százalékra csökkenhet, és szükség lesz az emlékeztető oltásokra, de más szakértők óvatosságra intenek az elkövetkező hónapokra vonatkozó előrejelzésekkel kapcsolatban. Az Egyesült Királyságban várhatóan a jövő hónapban kezdik meg a harmadik emlékeztető oltás felajánlását egyeseknek, de ezzel kapcsolatban még várják a JCVI nevű független tanácsadó testület ajánlásait. Spector szerint sokaknak talán nincs is szükségük harmadik oltásra. Ugyanis, mint mondta "sokan azért kaphattak természetes emlékeztetőt, mert már átestek egy koronavírus-fertőzésen, így gyakorlatilag már három oltást kaptak".

A tanulmány ismét rávilágít arra is, hogy a koronavírus egy ideig nem fog eltűnni, meg kell szokni a jelenlétét. A BBC News felidézte, hogy hasonló tanulmányt tett közzé a múlt héten a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal és az Oxford Vaccine Group. Az Egyesült Királyságban mintegy 400 ezer delta változattal fertőzött ember PCR-tesztjének eredményei alapján megállapították, hogy a Pfizer-vakcina két adagja kezdetben több mint 90 százalékosan hatékony a tüneteket okozó koronavírus-fertőzéssel szemben, míg az AstraZeneca vakcina esetében ez az arány 70 százalék körüli.

Három hónap alatt azonban a Pfizer jelentette védettség jelentősen csökkent, míg az AstraZeneca okozta immunitás stabilabb maradt. Adam Finn professzor, a brit kormány oltóanyag-tanácsadója elmondta: más tanulmányok is igazolták, hogy a vakcinák jó védelmet biztosítanak a súlyos megbetegedéssel szemben. Hozzátette azonban: ha a vakcinák kiváltotta védelem csökkenni kezd, figyelni kell arra, hogy az enyhébb megbetegedések nem csapnak-e át súlyosabbakba, mert akkor közbe kell lépni, és újból oltani kell.

Szólj hozzá!

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.