Napsütés, de elszórtan záporok is lesznek ma

Farkas Bazsi 2021-08-24 06:31:16
Már az is látszik, hogy milyen lesz az idő hétvégén.

Kedd reggel még keleten, majd a napos-gomolyfelhős időben délután főként északon, északkeleten alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok. Az északi-északnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. Hajnalban 11-18, napközben 22-28 fok várható.

Szerdán az északi-északkeleti szelet többfelé élénk, nyugaton és északkeleten erős lökések kísérhetik. Északon több órára kisüt a nap, délebbre a felhők lesznek túlsúlyban, de csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Hajnalban 8-16, délutáán 20-25 fokot mérhetünk.

Csütörtök késő délután, este északi, északnyugati tájainkat újabb hidegfront érheti el esővel, záporokkal. Előtte hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, több felhő északon, északnyugaton lesz. Élénk, északon erős lesz a nyugati szél. 22-27 fokos maximumokra számíthatunk.

Ez a front péntekre pár fokkal hűvösebbet hoz, ezen a napon 18-24 fokig melegszik a levegő. Eleinte délen, délkeleten eshet, napközben a felhőátvonulásokból elszórtan alakulhatnak ki záporok. A déli országrész kivételével gyakran feltámadhat a szél. Hétvégén is változékony, hűvös időre van kilátás.

Most pedig menjünk a dunapartra Tóth Andival.

Tóth Andi - Dunapart

Dalszerző: Tóth AndiSzövegíró: Tóth AndiProducer: MartzMix/Master: Brucker Bence - Y Sound StudioNegyedik dal a LEJTŐ albumról🔥 többi soon☄️👑🖤Andi insta: ...

Szólj hozzá!

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.