Hórukk – és már bent is voltak a lopott győri motorok a teherautóban

Nagy Donát 2021-08-24 07:48:24
Egy sárga, bérelt furgonnal gyűjtötték be a kisebb motorokat, a négy elkövető egyikének sem ez az első biznisze.

Az ügyészség öt rendbeli lopás miatt emelt vádat négy férfival szemben, akik motorokat loptak Győrből, írják közleményben.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a négy férfi mindegyike volt korábban büntetve. Az egyik férfi fiatalkorú, a másik különös visszaesőnek minősül, a harmadik férfi pedig a javítóintézeti nevelésből történt ideiglenes elbocsátás hatálya alatt valósította meg a bűncselekményeket. Elhatározták, hogy az egyikük által bérelt kisteherautóval győri társasházaknál „elvihető” robogókat fognak keresni.

A terheltek két éjszaka alatt összesen öt motorkerékpárt loptak el mélygarázsokból, udvarokból. A járműveket az általuk bérlet kisteherautóban szállították.

Az elkövetőket azonban a rendőrök a második éjjel ellenőrzés alá vonták, így az akkor ellopott motorokat, és egyikük otthonában az előző éjjel eltulajdonított járműveket is megtalálták.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.