Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint mese nincs, elindult a negyedik hullám

Székely Zoárd 2021-08-23 15:28:00
A WHO fejese azt mondja, hogy a harmadik oltás felvétele helyett inkább az első beadását kéne megnyomni.

„Egészségügyi, gazdasági, és társadalmi területen támad meg bennünket a koronavírus negyedik hulláma. Ha nem leszünk éberek, akkor három fronton támadhat meg minket a vírus. Ha az oltással még nem rendelkezők egy része beoltatja magát, akkor biztonságosabban várhatjuk a negyedik hullámot, vagyis az oltatlanokon múlik, hogy ne kelljen korlátozó intézkedéseket bevezetnünk"

– mondta Szijjártó Péter mai sajtótájékoztatóján, amit a WHO főigazgatójával közösen tartott.

A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy a vakcina kapacitáskérdés lesz a jövőben is, a fő kérdés pedig az, hogy tudnak-e világszinten elegendő oltóanyagot gyártani, számolt be róla a Portfolio.hu.

Elmondása szerint jövő év végén már üzemelni fog a magyar oltóanyaggyár, ahol Szputnyik és Sinopharm oltásokat fognak majd előllítani.

„Átfogó, személyre szabott, következetes intézkedésekre van szükség"

– közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki felhívta a figyelmet a világszerte növekvő esetszámokra.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hangsúlyozta, hogy a negyedik hullám már elindult, ezért javasolja, hogy minden ország növelje az átoltottságot, amilyen gyorsan csak lehetséges. A vakcinamegosztás azonban komoly problémákat okozhat, mivel a a fejletlen országoknak kevés jutott eddig.

Eddig 4,8 milliárd dózist adtak be világszerte, ennek 75%-a mindössze 10 országban történt. Afrikában az átoltottság kisebb, mint 2%-os.

A harmadik oltások kapcsán az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy amikor sok országban küzdelmet jelent az első vagy a második oltás felvétele, nem segíti a globális fellépést a vírussal szemben, ha harmadik oltást adnak egyes országokban.

Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.