"Páratlan szintet" ért el a magyar-orosz együttműködés

Bazsó Bálint 2021-08-23 11:49:03
Szijjártó Péter meghívására kedden Magyarországra látogat az orosz külügyminiszter.

"Az országaink közötti együttműködés páratlan szintet ért el" - közölte az állami Magyar Nemzet kérdésére Szergej Lavrov, aki Szijjártó Péter meghívására kedden Budapestre látogat.

Lavrov szerint a két ország közötti kapcsolatok "alapja az egészséges pragmatizmus, egymás érdekeinek a tiszteletben tartása, az alkotómunkára való összpontosítás mindkét fél részéről".

Utalva az Oroszország ellen 2014-ben bevezetett uniós szankciókra, amelyek a magyar-orosz kereskedelmi forgalmat is visszavetették, az orosz külügyminiszter megerősítette, hogy Oroszország olyan volumenben és olyan mélységben kész a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésére Magyarországgal, amilyenre magyar partnereik késznek mutatkoznak.

"A kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok felújításán túl továbbra is megmarad a beruházások, a műszaki-tudományos és az ipari együttműködés újraindításának lehetősége"

- tette hozzá.

Kiemelte a két ország sikeres együttműködését az új koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben, emlékeztetve arra, hogy Magyarország az első, és egyelőre az egyetlen uniós ország, amely engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcinát, és jelentős tételt is vásárolt abból. Hozzátette: vizsgálják ezen készítmény magyarországi gyártásának lehetséges módját.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

"Kölcsönös függés"

Az orosz külügyminiszter beszélt arról is: alaptalanok azok az állítások, hogy az épülő Északi Áramlat 2 gázvezeték növelni fogja Európa függőségét az orosz gázszállításoktól. Véleménye szerint helyesebb pozitív kölcsönös függésről beszélni, hiszen Oroszország is érdekelt abban, hogy az európaiak megvegyék a termékeit, adott esetben az energiahordozókat.

"Stratégiai tekintetben az Északi Áramlat 2 sok évtizedre megerősíti Európa energiabiztonságát"

- jelentette ki.

A Magyar Nemzet kérdésére Szergej Lavrov közölte azt is, hogy bár mind az orosz, mind a magyar fél kész a rendszeres személyes csúcstalálkozók folytatására, a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos kockázatok miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen párbeszédét a közegészségügyi és járványügyi helyzet stabilizálódása után újítják fel.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.