TASZ: jogsértő adatkezelésre utasítja az iskolaigazgatókat Kásler Miklós a tanulók oltása kapcsán

ugytudjuk.hu 2021-08-19 19:10:00
Kínos.

Kásler Miklós augusztus 17-én kelt leveléből kiderül, hogy előreláthatólag augusztus 30-31-én és szeptember 2-3-án zajlik majd az iskolai „oltási akció”, amelynek keretében a kormány az iskolákban is elérhetővé teszi az oltást a még be nem oltott, 12 éven felüli tanulók számára. Az emberi erőforrások minisztere utasításba adta az iskolavezetőknek, hogy mérjék fel a 12. életévüket betöltött tanulók iskolai COVID-oltása iránti szülői igényeket. A felméréshez egy „jelentkezési lapot” is jár, amit az iskoláknak – az utasítás szerint – valamennyi szülővel ki kell töltetniük, sőt a kitöltött jelentkezési lapot a tanulók személyi aktájához kell csatolniuk - idézi fel közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Ugyan a TASZ üdvözli, hogy a kormány azzal is segíti a minél szélesebb átoltottság elérését, hogy „házhoz viszi” az oltást a tanulók számára, viszont szerintük a miniszter olyan adatgyűjtést rendelt el, amely messze túlmegy a jogszerű adatkezelés határain.

"Ha az iskolavezetők fenntartások nélkül követik a miniszter utasításait, akkor nemcsak a szülők, tanulók oltás iránti igényeit mérik fel, hanem név szerint feltérképezik az iskolába járó tanulók átoltottságát. Ennek az adatkezelésnek pedig jelenleg nincs sem jogalapja, sem pedig legitim célja, ezért sérti a tanulók és a szülők személyes adataik védelméhez fűződő alapvető jogát." -írják, majd hozzáteszik, hogy a  NAIH-hoz fordultak a jogsérelem orvoslása érdekében, kérve azt is, hogy rendelje el a jogellenes adatkezelés alapját képező dokumentumok megsemmisítését is.

Hozzáteszik, hogy a "jelentkezési lapot nemcsak annak a szülőnek kell kitöltenie, aki kéri a védőoltást a gyermeke számára, hanem azoknak a szülőknek is, akik nem kérik azt. Mi több, az utóbbi csoportba tartozó szülőknek arról is nyilatkozniuk kell, hogy miért nem kérik az oltást gyermekük számára: azért, mert a gyermek már be van oltva, avagy más okból."

A TASZ szerint ahhoz, hogy legyen elegendő vakcina az oltás helyszínén kétségtelen, hogy az iskolai oltás megszervezéséhez elengedhetetlen előzetesen felmérni, hogy mely tanulók szülei tartanak igényt az oltásra. Nem indokolható viszont az oltást nem kérők adatainak gyűjtése,

"személyes adatot jogszerűen kezelni ugyanis csak előre meghatározott cél érdekében lehet."

- írják.

A TASZ azt tanácsolja az iskoláknak, hogy ha el akarják kerülni jogellenes adatkezelés veszélyét, a legjobb, ha az oltást visszautasító szülők, tanulók adatait nem tartják nyilván. A szülőknek azt fontos tudatosítaniuk, hogy az oltás visszautasítására vonatkozó kérdésre nem kötelező válaszolniuk. 

Címlapkép: Egy 12. évét betöltő lányt beoltanak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina második adagjával a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórház oltópontján 2021. augusztus 17-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szólj hozzá!

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.