A külügy bankja 80 milliót adományozott Szijjártó kedvenc győri templomának

Pintér Bence 2021-08-18 11:10:32
A nádorvárosi Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia kapta az összeget.

Az Eximbank kimutatásainak átvizsgálása nyomán bukkant rá a K-Monitor, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó bank idén tavasszal 50 millió forinttal támogatta a nádorvárosi Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébániát, ahová történetesen a győri származású, nádorvárosi Szijjártó Péter külügyminiszter is misére jár, ha itthon van – írja a 444. A 444 felidézte, hogy a miniszter templom mellékoltárának felszentelő miséjén felolvasott levele szerint ugyanis ez élete egyik legfontosabb helyszíne, például azért, mert itt szerepelt először közönség előtt, amikor gyerekként felolvasta a szentleckét.

Nem ez az első alkalom, hogy az Eximbank a tulajdonosi jogait gyakorló miniszter templomának adományoz: 2020-ban 30 millió forintot kapott a banktól a plébánia,

a K-Monitor szerint pedig elképzelhető, hogy egy 2019-es, 15 millió forintos, "Római Katolikus Egyházközség" néven feltüntetett támogatási összeg is a győri templomnál kötött ki. Az Eximbank a magyar állam tulajdona, de mivel – ahogy a neve is mutatja – elsősorban a külkereskedelmi cégek finanszírozása a feladata, a tulajdonosi jogait a KKM gyakorolja, az igazgatóság elnökét is Szijjártó Péter nevezi ki – foglalja össze a 444. 

Szólj hozzá!

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.